Enyhe földrengéssorozat volt szerdán Izraelben

Enyhe földrengéssorozat volt szerdán Izraelben, kora reggel észlelték az első, majd késő este az utolsó földmozgást - jelentette a helyi média.

Hajnalban egymás után négy rengést mértek a szeizmológusok, a földmozgások erőssége a Richter-skála szerint 2,1 és 4,1 között mozgott. Este 22.46-kor pedig egy erősebb, 4,5-ös erősségű földmozgás rázta meg Izraelt, amit még Libanon fővárosában, Bejrútban is lehetett érezni.

Az esti földmozgásnál az ország északi részén a házak falai megremegtek, a polcokról tárgyak estek le, és sokan ijedten az utcára futottak - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az izraeli szakemberek szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor lesz egy nagyobb földrengés a térségben, ugyanis a statisztikák szerint az elmúlt évszázadokban mintegy nyolcvan évenként rendre bekövetkezett egy nagyobb földmozgás, amilyet legutóbb 1927. július 11-én észleltek. Akkor a 6,2-es erősségű földrengésben mintegy 500 ember vesztette életét, és rengeteg épület dőlt össze. Korábban 1837-ben egy hasonló katasztrófa ötezer halálos áldozatot követelt.

Izrael keleti határvidékénél húzódik észak-déli irányban a 700 kilométer hosszú Szír-Jordán-árok, az 5600 kilométer hosszú afrikai-árokrendszer része.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180704-foldrengessorozat-volt-szerdan-izraelben.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn