Igazoltatni akarta a sofőrt, az ellenállt, erre lelőtte

A rendőr pénteken megváltoztatta a korábbi vallomását és azt állította: nem jogos önvédelemből, hanem véletlenül lőtt rá az autósra. Először azt vallotta, hogy azért lőtt rá a sofőrre, mert veszélyes volt és meg akarta védeni azokat az embereket, akik az általa vezetett gépjármű közelében voltak.

A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrség kedd este fél 9 órakor megállított egy gépkocsit Nantes Breuil nevű negyedében, mert a sofőr nem kapcsolta magára a biztonsági övét. A gépkocsit vezető 22 éves Aboubakar Fofana, aki ellen csoportosan elkövetett lopás miatt elfogatóparancs volt érvényben, a belügyminisztérium tájékoztatása szerint nem volt hajlandó magát igazolni. Közben a rendőrök a gépkocsi rendszáma alapján megállapították, hogy a járművet egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos nyomozás miatt keresi a nantes-i bűnügyi rendőrség. A sofőr először úgy tett, mintha ki akarna szállni, de közben megpróbált elmenekülni, ezért az egyik rendőr rálőtt és halálosan megsebesítette a nyaki ütőerén.

Pierre Sennes nantes-i ügyész tájékoztatása szerint az igazoltatás 10-15 percig tartott, a rendőrök ezután megkérték Fofanát, hogy kövesse őket a rendőrőrsre, a férfi azonban megpróbált elmenekülni, miközben majdnem elgázolt egy rendőrt, oldalán két gyerekkel. A rendőr félreugrott, magával rántva egy kislányt, akit az autó egyébként elgázolhatott volna, s a sofőr ezt követően egy parkoló járműnek ütközött. Az ütközést követően a sofőr ismét menekülni próbált. A rendőr ekkor lőtte le.

Az ügyész elmondta: a rendőr behajolt a gépkocsiba és megragadta a kormányt, hogy így tartóztassa fel a járművet, és a vallomása szerint a lövés eközben véletlenül dördült el, és halálosan megsebesítette a sofőrt.

Az ügyben a rendőrség felügyeleti szerve, az IPGN vizsgálatot indított, miután szemtanúk azt állították: rendőri túlkapás történt, a rendőr azután lőtt a mozdulatlan járműre, hogy a sofőr azzal nekitolatott egy házfalnak. A rendőrt csütörtökön vették őrizetbe. A haláleset óta éjszakánként zavargások voltak Nantes elővárosi negyedeiben, a rendbontók gépjárműveket és épületek gyújtottak fel. Pénteken már három, 20 és 21 év közötti férfit négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a rendőri erőkkel szembeni erőszak miatt.

Csütörtök este békés menettel emlékeztek a rendőr által lelőtt férfira a tragédia helyszínén, Nantes Breil nevű elővárosában. A megemlékezésen mintegy ezren vettek részt "igazságot" követelve a 22 éves áldozatnak. Ebben a negyedben azóta nem voltak zavargások. (MTI)



Forrás: https://index.hu/kulfold/2018/07/07/igazoltatni_akarta_a_sofort_az_ellenallt_erre_lelotte/

Index

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn