Kanada megfosztotta Aung szan Szú Csít a tiszteletbeli állampolgárságától

Az alsóház után a kanadai szenátus is egyhangúlag szavazta meg azt az indítványt, amellyel megfosztották tiszteletbeli állampolgárságától Aung Szan Szú Csít, Mianmar polgári vezetőjét.

Szú Csí egykor a mianmari demokratikus ellenállás vezetője és jelképe volt, ezért kapott annak idején Nobel-békedíjat is. Most államtanácsnokként gyakorlatilag ő az ország polgári vezetője a hatalmától fokozatosan megváló hadsereg vezetői mellett.

Ennek ellenére semmit sem tett tavaly a rohingyák ellen indított irtóhadjárat megfékezéséért, sőt, hetekig egyáltalán nem is kommentálta a történteket, amiket azóta sem ítélt el.

Kanada 2007-ben adott tiszteletbeli állampolgárságot Szú Csínek, aki a történelemben az első, akit megfosztottak ettől a címétől. (MTI)



Forrás: https://444.hu/2018/10/03/kanada-megfosztotta-aung-szan-szu-csit-a-tiszteletbeli-allampolgarsagatol

444

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn