Hatalmas viharzóna tart Florida felé

Rendkívüli állapotot hirdetett ki Rick Scott floridai kormányzó vasárnap a közelgő trópusi vihar miatt. A Michael névre keresztelt trópusi vihar egyelőre a karibi vidéken, Kuba és Mexikó fölött kavarog, várhatóan hurrikánná erősödik, és szerdán éri el Florida partjait.

Rick Scott vasárnap este Tallahasseeben, a déli állam fővárosában tartott sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a viharzóna széles, lassan mozog és rendkívül erős, ebből adódóan életveszélyes.

A kormányzó elmondta: a Nemzeti Gárda 500 tagját máris mozgósították, hogy előre felkészüljenek a viharra. A helyi önkormányzatok vezetőit arra szólította fel, hogy még a vihar érkezte előtt vizsgálják át erőforrásaikat és raktáron lévő készleteiket, ellenőrizzék az áramkimaradáskor használatos generátorokat, valamint az élelmiszer- és ivóvíztartalékokat. A helyi repülőterek, iskolák és kormányzati hivatalok bezárásáról a helyi hatóságok döntenek – tette hozzá a kormányzó.

Scott az esti sajtótájékoztató előtt már több helyi tisztségviselővel, köztük Tallahassee polgármesterével, a demokrata párt jelöltjeként a novemberi választáson a kormányzói posztért versenybe szálló Andrew Gillummal is egyeztetett. Tallahasseeben vasárnap megnyitották azokat az elosztóhelyeket, ahol a helybéliek homokzsákokat kaphatnak.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20181008-rendkivuli-allapotot-hirdetettek-ki-floridaban-a-kozelgo-tropusi-vihar-miatt.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn