Már a szülőket is kiakasztotta, hogy a gyerekük osztálytársa valójában egy 30 éves migráns

 
Hatalmas botrányt generált az ügy.

A Stoke High Schoolba járó diákok szüleit megdöbbentette, hogy egy valójában harmincéves menedékkérő járhatott a tizenévesekből álló osztályba. 

Ahogyan arról a hétvégén beszámoltunk, nyomozást indítottak Nagy-Britanniában a Bevándorlásügyi Hivatal munkatársai egy migráns ellen, aki nagy valószínűséggel 30 éves kora ellenére megpróbált elvegyülni a tizenéves diákok között. A Stoke High School középiskolába járó diákról kiderült, hogy sokkal idősebb, mint az osztálytársai. Az iskola csupán annyit reagált, hogy a szóban forgó diák bevándorló, és tavaly óta "erősíti" a diáktársadalmat. 

Bementem, hogy számonkérjem az iskolát, hogyan történhetett ez meg. A tanárok azonban elnyomtak, nem engedték, hogy végigmondjam azt, amit akarok. Csak azt hangoztatták, hogy nem ők hibáztak"

– mondta egy gyerek mostohaapja. 

Diákok az ügyben érintett iskola előtt. Fotó: Stoke High School - Ormiston Academy

A brit sajtó a harmincéves "tiniről" kiderítette, hogy Iránból származik, onnan Németországba utazott, majd azt hátrahagyva került Nagy-Britanniába. Mivel kiskorúnak vallotta magát a jobb bánásmódban reménykedve, központilag úgy döntöttek, hogy iskolába kell íratni és a belügyminisztérium a Stoke High Schoolba helyezte el. 

Ezt nem hagyjuk annyiban. Kivesszük a gyermekeinket az intézményből! Az ég szerelmére, csak nézzenek rá erre az emberre, a vak is látja, hogy harmincévesnél is több, erre elhiszik, hogy kiskorú és beteszik egy iskolába?"

– mondta egy felháborodott szülő, majd hozzátette, fia rendszeresen panaszkodott arra, hogy az új osztálytársuk sokkal idősebbnek néz ki náluk, ráadásul angolul sem beszélt. 

A felháborodott anya leszögezte, az ügyet gyorsan orvosolni kell, és a belügyminisztériumnak is változtatnia kell a hozzáállásán, hiszen az ehhez hasonló ügyek az egész országban előfordulhatnak, ami igen súlyos probléma.

Középiskolások közé ült be egy 30 éves migráns, hátha nem bukik le

Nyomozást indítottak Nagy-Britanniában a Bevándorlásügyi Hivatal munkatársai egy migráns ellen, aki nagy valószínűséggel 30 éves kora ell...

 

 


Forrás: https://888.hu/article-mar-a-szuloket-is-kiakasztotta-hogy-a-gyerekuk-osztalytarsa-valojaban-egy-30-eves-migrans

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn