?>

Új kormányfőt neveztek ki Tajvanon

Új kormányfőt nevezett ki a tajvani elnök közeli politikai szövetégese, Szu Ceng-csang személyében pénteken, miután Laj Cseng-tö leköszönő tajvani miniszterelnök előző nap bejelentette, hogy a teljes kabinettel együtt lemond.

Laj előzőleg közölte: megvárja, hogy Caj Jing-ven, a sziget elnöke bejelentse az új miniszterelnök személyét és új minisztereket nevezzen ki. Hírügynökségi jelentések nem tették egyértelművé, hogy Szu kinevezésével Laj automatikusan távozott-e.

A miniszterelnök lemondásának oka, hogy a Tajvant irányító Demokratikus Haladó Párt (DPP) súlyos vereséget szenvedett a tavaly novemberi helyhatósági választásokon. Ahogy az a tajvani politikában szokás, Laj a vereséget követően rögtön felajánlotta lemondását, de a párt éléről ekkor távozó Caj ezt nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy szeretné, ha a miniszterelnök folytatná a megkezdett reformokat. Szu korábban már betöltötte a kormányfői tisztséget 2006 és 2007 között, illetve elfoglalta már Caj Ing-ven pártjának, a DPP-nek az elnöki székét is.

A helyhatósági választásokat elemzők a DPP kormányzásáról tartott népszavazásként értékelték. A sziget függetlensége mellett kiálló Cajt és pártját Peking a DPP 2016-os, földcsuszamlásszerű győzelme óta folyamatos nyomás alatt tartja. Tajvant Kína szakadár tartománynak tartja, amely de facto függetlenül működik. Ezt a tajvaniak elsöprő többsége támogatja is, de a formális elszakadást, a függetlenség kinyilvánítását aligha, mert az akár fegyveres konfliktushoz is vezethet Kínával.

Szakértők szerint a DPP veresége éppen azzal magyarázható, hogy a választók többsége aggódik amiatt, hogy Tajpej és Peking viszonya megromlott, amióta a DPP kormányra került. Elemzők szerint Cajnak és Szunak a jövőre esedékes elnökválasztásig a legfőbb feladata a DPP Pekinggel szembeni politikájának népszerűsítése, valamint az exportfüggő gazdaság erősítése lesz.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20190111-uj-kormanyfoje-van-tajvannak.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn