?>

Két nap alatt négy tizenévest ért rasszista támadás Berlinben

Két nap alatt három idegenellenes támadást is elkövettek tizenévesek ellen Berlinben, írja az MTI a Rundfunk Berlin-Brandenburg német regionális közszolgálati médiatársaság vasárnapi jelentése nyomán.

A legutóbbi eset áldozata egy 12 éves fiú volt, akit Hellersdorfban támadtak meg egy sportpályán szombat este. Az ismeretlen elkövetők előbb megkérdezték tőle, hogy külföldi-e, majd szidalmazni kezdték. Ezután ketten lefogták, egy harmadik pedig ütni kezdte. Mikor a fiú a földre rogyott, a támadói megrugdosták, és elmenekültek. Az édesanyja tett feljelentést a rendőrségen.

Pénteken egy 15 és egy 16 éves szíriai lányt ért közterületen, idegengyűlöletből elkövetett támadás a Hellersdorffal szomszédos Marzahnban, ahol egy ismeretlen férfi előbb szidalmazni kezdte az egymással beszélgető barátnőket, majd nekik esett. Arcsérüléseik miatt mindkét lányt kórházba kellett vinni.

Szintén pénteken egy felnőtt nő támadt rá egy 12 éves lányra Neuköllnben. A nő a hajánál fogva rángatta a lányt, valamint paprikaspray-vel és egy vérszínű folyadékkal töltött fecskendővel  fenyegette. A kislány könnyebb sérüléseket szenvedett.



Forrás: https://index.hu/kulfold/2019/02/10/rasszizmus_idegenellenes_tamadas_berlin_nemetorszag/

Index

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn