?>

Egy hajszállal nyert a baloldal Finnországban

Helsinki, 2019. április 14.Antti Rinne, a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezetõje és kormányfõjelöltje (k) és felesége, Heta Ravolainen-Rinne, valamint Dimitri Qvintus, a párt szóvivõje a finnországi parlamenti választások eredményváró rendezvényén Helsinkiben 2019. április 14-én urnazárás után.MTI/EPA/COMPIC/Jarno Kuusinen

Mindössze néhány ezer szavazat döntött a választásokon.

A választásokon 19 párt indult. Az ellenzéki finn Szociáldemokrata Párt (SPD) győzött az euroszkeptikus, nacionalista Finnek (korábbi nevükön Igazi Finnek) előtt – közölte a finn igazságügyi minisztérium.

A szociáldemokraták a voksok 17,7, míg a Finnek a 17,5 százalékát kapták. Csak ötezer szavazat volt a különbség a két párt között.A jobbközép Nemzeti Szövetség 17, a kormányzó Centrumpárt 13,8, az ellenzéki zöldek Szövetsége 11,5 százaléknyi voksot szerzett. A többi párt tíz százalék alatt maradt.

Az ellenzéki Baloldali Szövetség 8,2 százalékos, a svéd ajkúakat képviselő Svéd Néppárt 4,5 százalékos, míg a távozó koalícióban résztvevő Kék Jövő nevű párt egy százalékos eredményt ért el. Ez utóbbi párt az egyetlen a jelenlegi parlamenti formációk közül, amelynek nem lesz képviselője a törvényhozásban.

A végleges eredményt kedden hozzák nyilvánosságra. A mostani választásokon 2468 jelölt indult 19 politikai párt képviseletében. Az előző parlamenti választásokat 2015-ben tartották. Akkor az ellenzéki Centrumpárt nyert, 49 képviselői helyet szerezve, és amely a Nemzeti Szövetséggel és az Igazi Finnekkel alkotott koalíciót. Tavalyelőtt, 2017-ben a párton belüli ellentétek miatt az Igazi Finnek ellenzékbe vonultak, míg a tőlük eltávolodott Kék Jövő bennmaradt a koalícióban.

Antti Rinne, a szociáldemokraták vezetője jobb eredményre számított. Azt mondta, nagyon érdekes a helyzet, ezért a koalíció megteremtése érdekében kérdéseket tesz fel a többi pártnak arról, mennyire esnek egybe nézeteik. Egyelőre nem tudja megmondani, kivel lépne koalícióra, de számára fontosak az értékek. Jussi Halla-aho, a Finnek vezetője erre csupán azt felelte, eltérőek az  álláspontjaik. (mti)

Kiemelt kép: Antti Rinne, a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezetője és kormányfõjelöltje és felesége, Heta Ravolainen-Rinne, valamint Dimitri Qvintus, a párt szóvivője az eredményvárón. MTI/EPA/COMPIC/Jarno Kuusinen



Forrás: https://24.hu/kulfold/2019/04/15/egy-hajszallal-nyert-a-baloldal-finnorszagban/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn