Gigantikus prehistorikus temetkezési helyre bukkantak

Nagyjából ezer sírból álló ősi temetkezőhelyet tártak fel Albániában egy gázvezeték építésekor: a különleges lelőhely betekintést enged az ország ötezer éves történelmébe.

Nyolcezer éves újkőkori falu a temető alatt

Az ország délkeleti részén, Korca város közelében, Turan falunál folyó ásatások 18 hónapja során Albánia egyik legnagyobb ősi temetőjét tárták fel az archeológusok, rétegeiben mintegy ezer temetkezési hellyel.

Újkőkori település rekonstrukciójaForrás: Origo

Az alsó réteg alatt neolitikus település földbe ásott lyukakkal körülhatárolt nyomai láthatóak. Ezek lehettek a hajdani kis házak mára elkorhadt fa támasztékai.

Albániában több mint 20 neolitikus helyszínt találtak, melyek az időszámítás előtti 7. és 3. évezred közötti időszakból származnak, néhányuk a legkorábbi európai földművelő települések közé tartozik.

Már a vaskorban is temetkezési helynek használták

Iris Pojani,az ásatások vezető régésze szerint a gázvezeték kiépítése körüli munkának köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy egy szokatlanul nagy területet tárjanak fel ebből a korszakból.

Fából épített újkőkori kunyhó rekonstrukciójaForrás: Unknown

A több ezer éves kunyhók felett az 50 régészből álló csoport

egy 4000 négyzetméteres területet tárt fel,

ahol három temetőt találtak, egyet a vaskorból, egyet a római időkből és egyet a középkorból.

Forrás: Origo

Egyelőre még nem találták nyomát azoknak a településeknek, amelyek lakói a temetőkben nyugodhattak.

Pojani szerint azonban könnyű belátni, miért kedvelte az ember ezt a területet évezredeken át.

Gázvezeték építés közben került elő a páratlan leletegyüttes

„A hely még ma is nagyon gazdag mezőgazdasági terület” - mondta a szakértő.
A sírokban talál tárgyak között gyűrűk, karperecek, fülbevalók, borostyán- és üveggyöngyök, aranyérmék, edények, középkori fadobozok, ezüstszállal font ruhák, lándzsák, tőrök, kések és kardok is fellelhetők voltak.

Forrás: Origo

A Turanban talált terület a Trans Adriatic Pipeline (TAP) gázvezeték lefektetése során feltárt 30 régészeti helyszín közül a legfontosabb.

(Forrás: MTI)



Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/20181001-nagyjabol-ezer-sirbol-allo-osi-temetkezohelyet-tartak-fel-albaniaban.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn