?>

Óriási sárkányokkal irányított kocsik is eláraszthatták volna Európát

A találmányt a feltalálón és családján kívül furcsa módon senki nem akarta kipróbálni.

1822 sűrű év volt a világban: Brazília felszabadult a portugál gyarmatosítás alól, elhunyt a világirodalom két zsenije, E.T.A. Hoffmann és Percy Bysshe ShelleyCharles Babbage pedig leírta a modern számítógépek egyik fontos elődjének tartott differenciálgép ötletét.

A január 8-án Anglia délnyugati részén történtek azonban egyetlen történelemkönyvbe sem kerültek be, pedig az ötlet a szokatlansága (és működőképessége) miatt éppen ezekre a lapokra kívánkozna – egy brit tanító, George Pocock feleségével és gyerekeivel épp ezen a napon indult el Bristolból a 182 kilométerre fekvő Marlboroughba, az utat pedig néhány órán belül sikerrel is teljesítették.

A történet eddig a pontig egyáltalán nem tűnik különlegesnek, hiszen az ipari forradalom legfontosabb évei felé közeledve már hosszú évtizedek óta mindennapos látványnak számítottak az utakon feltűnő, néhány ló által húzott kocsik, melyekben a középosztály és a felső tízezer tagjai utaztak céljuk felé.

Pocock velük ellentétben azonban úgy gondolta, egyáltalán nincs szükség lovakra, így

a saját maga által tervezett, Charvolant nevet kapott kocsit két óriási repülő sárkánnyal irányította.

Az 1774-ben született férfi már gyermekkorától kezdve sárkányok szerelmese volt: előbb kisebb kődarabokat emelt fel velük, majd egyre nagyobb terheket próbált meg röptetni – sikerrel. Hobbija lassan élete legfontosabb részévé vált. Kísérleteit később saját diákjaival folytatta, negyvenes évei derekán azonban már ezzel sem elégedett meg, sőt, úgy gondolta:

ideje egy emberek szállítását lehetővé tévő rendszer elkészítésének.

Ennek a munkának egy köztes állomásaként született meg a végül 1826-ban szabadalmaztatott, de már négy évvel korábban kipróbált Charvolant, amit két, közel fél kilométer hosszú kötélrendszer végére erősített sárkánnyal lehetett irányítani, sebessége pedig több utas mellett is meggyőző maradt.

Pocock jó eséllyel így képzelte el a jövőt – egy korabeli metszet részlete, 1827

A feltaláló saját könyvében, a rendszert a legkisebb részletéig leíró The Aeropleustic Art or Navigation in the Air by the use of Kites, or Buoyant Sails-ben egyenesen azt állította, hogy a Charvolant akár óránként 32 kilométert (azaz húsz mérföldet) is meg tudott tenni, vele

“a néha felbukkanó gödrök és úthibák is alig észrevehetőek”,

sőt, a Bristol és Marlborough közti távon kipróbált

három példány egyike a kor leggyorsabb közlekedési eszközének tartott postakocsit is képes volt megelőzni.

A sárkányokat négy-négy, a szokásosnál nagyobb kerekekkel rendelkező kocsi elején rögzített irányítókötél kapcsolta az utastérhez, az irányítás pedig egy T alakú rúd mozgatásával vált lehetővé. Mindez túl bonyolult megoldás volt ahhoz, hogy a rendszer elterjedhessen, pedig Pocock minden lehetséges módon megpróbálta reklámozni az egyébként ingyenes közlekedésre feljogosító Charvolantot:

használóik mentesülhettek volna ugyanis a hagyományos kocsikat sújtó, az azt húzó lovak számától függő útdíjak kifizetése alól.

Nem ebbe az irányba fejlődött tovább a világ

A balesetveszély mindezek után jó eséllyel nem is jelentkezett akadályként a Charvolant elterjedése előtt, pedig a földhöz érő vasrúddal való fékezés nem csak közel kétszáz év távlatából, de akkor sem tűnhetett túlzottan jól használható ötletnek – főleg, ha az utasok csúcssebességgel közeledtek egy árok, vagy egy akadály felé.

Pocock mindezeken nem igazán akadt fenn: 1824-ben például egy kilenc méterre emelkedő sárkánnyal előbb saját lányát, Marthát reptette meg úgy, hogy

a lány mindvégig egy széken ült.

Néhány hónappal később fiát egy Bristol melletti, hatvan méter magasra nyúló sziklacsúcsról indította útnak úgy, hogy a kisfiú a repülés egy pontján egy modern átcsúszópályához hasonlóan a kötélen néhány pillanat alatt visszacsúszhatott a földre.

Mindkét gyerek egyetlen karcolás nélkül úszta meg a kalandot (és jó eséllyel még számtalan másikat is), sőt, Martha hét évvel később megházasodott, majd 1848-ban életet adott a valaha élt legjobb krikettjátékosok egyikeként ismert, leginkább csak W.G.-ként emlegetett William Gilbert Grace-nek (1848-1915).

W. G. Grace a pályán, 1897 – Fotó: E. Hawkins & Co.

A férfi találmányainak sora mindezekkel még nem ért véget: a már említett kötetben Pocock például egy hajóroncsok kiemelésére is használható eszközt is leír, sőt, egy óriási éggömbről is álmodik, melyben állva a tanárok könnyen szemléltethetik a körülöttük álló diákoknak a csillagképek egymáshoz való elhelyezkedését.

A feltaláló a Charvolant sikerének elmaradása ellenére a családi kikocsizásokon egészen 1843-ban bekövetkezett haláláig szívesen bevetette a saját példányát, megkímélve magát a lovak tartásával járó költségektől.

Nem tűnt el nyomtalanul

Az 1970-es évek végén Nagy-Britanniában, illetve az Egyesült Államokban elharapózó, de ma is létező kite buggy-őrület tárgya egy hasonló elven működő, fékrendszerrel azonban egyáltalán nem rendelkező jármű:

 

University of Glasgow Special Collections és az Amusing Planet nyomán


Forrás: https://24.hu/kultura/2019/06/12/sarkany-kocsi-europa-pocock-charvolant/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn