Koránt tanulmányoztak a migránsok az arab nyelvórák alatt Svédországban

 

Újabb epizód a skandináv állam iszlamizációjáról.

A svéd SVT számol be arról a névtelen bejelentésről, amely a skandináv tanfelügyelethez érkezett be a napokban.

A bejelentés szerint két svéd iskolában is az arab nyelvű oktatás során voltaképpen az iszlám vallást, és a Koránt tanulmányozzák a gyerekek. Az arab nyelvoktatást a svéd nyelv tanítása mellett végzik a kiskorú migránsok számára.

 
Fotó: AFP

Hogy mekkora is a káosz a svédeknél, azt pontosan jelzi az, hogy az egyik érintett iskola igazgatója mit sem tudott az egészről:

nem engedünk teret a Korán tanulmányozásának. Ha ez mégis megtörténik, azonnal be kell szüntetni.”

Még most is rengeteg gondot okoz a migránsgyerekek integrációja: a gimnáziumot kezdő bevándorló gyerekek fele nem is rendelkezik azzal a tudásanyaggal, amivel nekikezdhetne gimnáziumi tanulmányoknak, és a tanulmányokat is átlagosan sokkal kevesebb bevándorló végzi el sikeresen, mint őshonos.  
 


Forrás: https://888.hu/article-korant-tanulmanyoztak-a-migransok-az-arab-nyelvorak-alatt-svedorszagban

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA