Két születési dátuma is van a vésővel dobálózó migránsnak

 
Eddig mindig 26 évesként hivatkoztunk rá, de az is lehet, hogy csak 20 éves. Az viszont biztos, hogy a 2015-ös migrációs hullámmal érkezett Európába.

Korábban beszámoltunk Terry A. ügyéről. Ő az a nigériai migráns, aki a múlt héten vésőt dobott egy játszótér mellett a gyerekek közé. Mielőtt verbálisan majd vésővel is a gyerekekre támadt volna, Terry A. megölt egy bangladesi bevándorlót és megvert két afgánt.

Korábban elítélték, mégis gyerekeket fenyegethetett a nigériai migráns

A hétvégén aztán az is kiderült, hogy a nigériai migránst már több alkalommal elítélték, ennek ellenére szabadlábon volt és ölhetett, fenyegetőzhetett.

A Kronen Zeitung bírósági forrásokra hivatkozva most arról ír, hogy Terry A.-nak két születési dátuma is van. Az 1993-as mellett van egy 1998-as is. Utóbbi azért érdekes, mert annak köszönhetően az első drogügyleténél még kiskorúnak számított, talán azért nem is részesült szigorúbb büntetésben.

További érdekesség a nigériai férfi ügyében, hogy többször is negatívan bírálták el a menedékjogi kérelmét Ausztriában, egyszer pedig kiutasították, ennek ellenére az országban élt. Európába 2015-ben, a nagy migrációs válság idején érkezett.

Az új, frissen elfogadott, szigorúbb törvényeknek köszönhetően ezúttal talán ténylegesen is kivonják a forgalomból a bűnöző migránst.

 


Forrás: https://888.hu/article-ket-szuletesi-datuma-is-van-a-vesovel-dobalozo-migransnak

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA