Tavaly egymillió migráns akart Európába jutni

A Le Monde tudósítója szerint a Líbiában tartózkodó fekete-afrikai bevándorlók száma hétszázezer és egymillió közé tehető, akik csak arra várnak, hogy az embercsempészek és a velük összejátszó „mentőhajók” segítségével Európába juthassanak – írja a 888.hu a francia lapra hivatkozva.

Frederic Bobin arról számolt be, hogy az észak-afrikai országban csak a tavalyi év során az egymillióhoz közelített azoknak a bevándorlóknak a száma, akik a Földközi-tengeren keresztül terveztek Európába jutni. A tudósító hozzátette, hogy számuk az idei évre minden bizonnyal növekedett.Az újságíró kiemelte, a migránsok túlnyomó többsége Etiópiából, Eritreából és Szomáliából származik, azonban mostanra sok nyugat-afrikai is csatlakozott hozzájuk.

Forrás: AFP/Philippe Huguen

A 888.hu emlékeztetett arra, hogy a volt olasz kormány tavaly ősszel kötött egyezséget a líbiai kormányokkal (a polgárháború sújtotta országban több kormány is üzemel, a nyugati sajtóban emlegetett egységkormánynak nincs sok hatalma) annak érdekében, hogy megállítsa az országba özönlő bevándorlókat. Pár napja Matteo Salvini olasz belügyminiszter pedig azt vetette fel, hogy szükséges lenne Líbia déli részén olyan központokat létrehozni, ahol el tudják helyezni és el tudják látni őket.

Ahogy beszámoltunk róla, mindeközben a Le Figaro vezércikkben állt ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett. Az írás egyértelműen Magyarország és a visegrádi országok álláspontját képviseli, és a német-francia tehetetlenséget és Brüsszelt bírálja.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180630-libia-egymillio-bevandorlo-akar-europaba-jonni-le-monde.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn