Morvai: Legyen vége a magyargyűlöletnek!

Morvai Krisztina független EP-képviselő közleményében többek között kifejtette, szinte nincs olyan napirendi pont az Európai Parlament ülésein, aminek kapcsán - képletesen - "bele ne rúgnának" Magyarországba és/vagy Lengyelországba.

 

"Ön szerint melyik a nagyobb jogsértés? Közel 800 ember véresre verése a rendőrség által (Katalóniában) vagy a külföldről támogatott civil szervezetek szabályozása (Magyarországon)?" - kérdezte korábban Morvai Krisztina Vera Jourova emberi jogokért felelős biztost, aki szokás szerint a magyarországi jogsértéseket tartotta kiemelendőnek beszédében.

 
Fotó: MTI Fotóbank

A homofóbia, a transzfóbia, a xenofóbia mellett ideje lenne a "hungarofóbiát", azaz a magyargyűlöletet is betiltani az EU-ban!"

- emelte ki a képviselőnő.

Közleményében hozzátette, az alapjogok helyzetéről szóló EP vita és jelentés megdöbbentő hiányossága volt - egyebek mellett -, hogy az európai polgárok sérelmére elkövetett terrorcselekményekről még csak szó sem esett, holott ezek meglehetősen mélyen és drámaian érintik a polgárok alapjogait.

Érdemes leszögezni, Morvai Krisztina feltett kérdésére Vera Jourova jogérvényesülésért felelős biztos nem válaszolt.
 


Forrás: https://888.hu/article-morvai-legyen-vege-a-magyargyuloletnek

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA