A momentumosok is megpróbáltak tüntetést szervezni

Nagy a csalódottság az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik körében, úgy látszik, ez a Momentumra is igaz. A lendületes fiatalok még a pihenőnapjukat is képesek voltak feláldozni azért, hogy utcára vonulhassanak, a munka ünnepén. Kár volt: sokan enyhén szólva nem voltak, ráadásul Márki-Zay Péterrel és Gyetvai Viktorral elég szürreális lett a végeredmény.

Az ellenzék pártjai és szimpatizánsai több alkalommal is tanúbizonyságot tettek arról, hogy képtelenek elfogadni az április 8-ai választás végeredményét. Ismert, a Fidesz-KDNP pártszövetség Európában egyedülálló módon nyolc év kormányzás után ismét megszerezte a parlamenti helyek kétharmadát, ezzel súlyos vereséget mérve a magát magabiztosnak mutató ellenzékre. A csalódottság ennek következtében óriási a kormányellenes oldalon. Ezt mutatja, hogy a demokratikus keretek között megtartott voksolást követően Soros György támogatásával kétszer is összegyűltek a „demokraták", hogy új választást követeljenek, és utána az Oktogonon bulizhassanak késő estig. Megírtuk a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatására hivatkozva, hogy még a baloldaliak többsége is úgy látja, hogy a tüntetők csalódott emberek, akik nem tudják elfogadni a választások eredményét.

Úgy látszik ezzel a lendületes fiatalok pártja, a Momentum is így volt, akiknek mikor máskor sikerült kimozdulniuk, mint pont a munka ünnepén. Az esemény résztvevői a Szabadság térről a Nagymező utcát és az Andrássy utat érintve a Kodály köröndre vonultak, ahol Fekete-Győr András, a párt elnöke és sztárfellépője kijelentette, hogy új szintre kell emelni a „cselekvés köreit". Ennek keretében olyan horderejű bejelentést tett, minthogy a Momentum

  • megoldja a helyi problémákat,
  • kitakarítja a sportpályákat,
  • kitakarítja a játszótereket
  • mindezt egy mozgalmi politika részeként.

Budapest, 2018. május 1. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszédet mond a Momentum Harcra Magyar! Tüntetés a jövőnkért! címmel szervezett tüntetésén a Kodály köröndön 2018. május 1-jén. MTI Fotó: Balogh ZoltánForrás: MTI/Balogh Zoltán

Minden jel arra utal, hogy a választási vereség ellenére jó hangulat uralkodott el a színpadra felengedett politikusokon, ugyanis Simicska Indexénél egyszerűen csak meglepetésgyőztesként hívott Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester úgy kezdte mondandóját, hogy „nem fogok beszédet mondani", aztán megkapta a mikrofont, és mégiscsak mondott egy beszédet. Mondanivalójából kiderült, hogy a Momentumnak is szurkol, ami nem egyedi eset, hiszen ő az a politikus, aki minden ellenzéki alakulatnak szurkol. A kormányellenes erők hivatalos törzsszurkolója korábban a Jobbik támogatásával nyert Hódmezővásárhelyen, nem sokkal ezután pedig kijelentette, hogy listán az MSZP-P-re szavaz. 

A rendezvény tele volt hihetetlen meglepetésekkel, ugyanis Márki-Zay után egy másik meglepetésvendég is meghívást kapott. Gyetvai Viktor a Soroshoz köthető Független Diákparlament egyik alapítója, aktivistája is pódiumra lépett, ahonnan szokása szerint erőtlenül bírálta a kormányt.

Ez volt Fekete-Győrék munka ünnepi rendezvénye.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180501-momentum-tuntetes-majus-1.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn