Csúcsra pörgetett belháború: Simicska embere rászólt a radikálisokra

Hatalmas a felfordulás a Jobbikban, hiszen másfél hét múlva a párt életét erőteljesen meghatározó tisztújító kongresszust tartanak.

A bukott Vona Gábor nyilvánvalóvá tette, hogy kiket látna szívesen utódjaként, azonban a radikálisok most váratlant húztak: alig egy nappal az elnök-elnökhelyettesi rendszert jóváhagyó kongresszus után Árgyelán János Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém megyéért felelős regionális igazgató közösségi oldalán kérte meg Dúró Dórát, legyen Toroczkai László mellett elnökhelyettes, és mérettesse meg magát a posztért. Novák Előd felesége elfogadta a felkérést, mire Varga-Damm Andrea, Simicska Lajos egyik legfontosabb embere teljes erőből belészállt. Kísért a múlt.

Korábban megírtuk, hogy mesterszintre pörgött az üzengetés a Jobbikban az elnök-elnökhelyettesi szisztémáról döntő, múlt heti pártkongresszust megelőzően. Akkor Novák Előd, jelenlegi mezei párttag, és Volner János jelenlegi alelnök tartotta fontosnak megosztani gondolatait a nyilvánossággal. A kibeszélés a párteseményt követően sem maradt abba, a párt korábbi alelnöke egyenesen szertefoszlatta azt a hamis mítoszt (kommunikációs elemet), miszerint a Jobbik javasolta a kerítést. A párt alelnökének ismét jelentkező Novák közösségi oldalán azt írta, hogy a Vona-féle pártvezetés sosem javasolta a határzárat, sőt, az ezzel kapcsolatos javaslatot elutasították. Az ezzel kapcsolatos kommunikációt pedig történelemhamisításnak nevezte. A bejegyzésből kiderült az is, hogy a Jobbik vezetése elvetette az ötletet, mondván: abszurd egy újabb vasfüggöny, ilyet az EU-ban nem lehet. Novák hozzátette, hogy „a kishitűséggel szemben a kormány megcsinálta." Ezt követően kimondta azt, amit eddig senki a Jobbikon belül:

ha Jobbik-kormány lett volna 2015-ben, az nem építette volna meg a határkerítést akkor, hiszen még ellenzékből sem merte felvetni, pedig ott köztudottan bátrabban lehet fogalmazni...

A Jobbik regionális igazgatói felkérték Dúró Dórát, hogy legyen elnökhelyettes Toroczkai mellett

Korábban meg írtuk azt is, hogy két kongresszust kell tartani a pártnak, az első lezajlott, a küldöttek a Vona Gábor által erőltetett társelnöki rendszer helyett az elnök-elnökhelyettesi felállás mellett döntöttek. Vészesen közeleg a mindent eldöntő kongresszus, egész pontosan másfél hét múlva döntenek a jobbikos kongresszusi küldöttek arról, hogy marad-e a jelenlegi néppárti irányvonal, vagy visszatérnek a gyökerekhez. A Jobbik léte szempontjából a tét óriási, ennek megfelelően hatalmas elánnal kezdtek meg a mozgolódások. Egy nappal az első kongresszust követően Árgyelán János Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém megyéért felelős regionális igazgató közösségi oldalán jelent meg egy érdekes bejegyzés. Árgyelán gyakorlatilag felkérte Novák Előd feleségét, a párt országgyűlési képviselőjét, Dúró Dórát arra, hogy legyen Toroczkai László mellett elnökhelyettes, mérettesse meg magát a tisztújító kongresszuson. Így fogalmazott:

felelősséget viselünk a nemzeti néppárt egységének megőrzéséért, ezért a mostani, kritikus helyzetben szükségét érezzük kompromisszumot keresve a lehető legjobb vezetőpárost együttműködésre bírni, miután az eddig felmerült nevek nem voltak elég széles körben meggyőzőek.

Később az derül ki a szavaiból, hogy erősen aggódik a tisztességes elnökjelölti verseny miatt:

A jelenlegi helyzetben kiemelkedően fontos, hogy a verseny tisztességes, etikus kereteken belül maradjon, mindegyik induló egyenlő feltételekkel álljon rajthoz.

Ugyan az előbbiekből nem következik, de el kezdett rátérni a lényegre: 

A tagok visszajelzései alapján úgy érezzük, hogy a Sneider-Gyöngyösi párost és Toroczkai Lászlót önmagában csak a tagság egy része tudja követni.

Mi erre a megoldás Árgyelán szerint? Ez:

Tiszta lelkiismerettel vállaljuk a szabad véleményünket: ha Toroczkai László mellett, a kiegyensúlyozott vezetés érdekében, döntéshozó társként Dúró Dóra vállalná az elnökhelyettesi feladatokat, az megnyugtató megoldást jelenthetne a párt széles körében.

Aláírók:

  • Árgyelán János, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém megye regionális igazgatója
  • Császárné Kollár Tímea, a pártigazgató közvetlen munkatársa, Komárom-Esztergom, Pest megye volt regio
  • Jámbor Márk, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye regionális igazgatója
  • Szőcs Norbert, Baranya, Bács-Kiskun, Tolna megye regionális igazgatója

Dúró Dóra elfogadta a felkérést, Toroczkai László a hírt megerősítette közösségi oldalán.

Varga-Damm Andrea közbeszólt, pontosabban beszólt Dúrónak

Ahogy az a pártharcok közepette lenni szokott, nem nyerte el mindenki tetszését, hogy az ellenlábasok szervezkedni kezdenek. Az pedig nem kérdés, hogy a radikálisok minden eddiginél látványosabban kezdtek el kezdtek mozgolódni. A csalódott jobbikosok kibeszélő fóruma, a Vadhajtások szúrta ki, hogy Dúró Dóra szerepvállalását Simicska embere, Varga-Damm Andrea nem igazán nézi jó szemmel, és az alábbi, igen erős hozzászólással kommentálta a hírt Facebookon:

Forrás: Vsdhajtások

Ezután gyorsan érkeztek a válaszok a párt veszprémi jelöltjének hozzászólására. Az első hozzászóló azt hánytorgatta fel, hogy a jobbikos politikus legesélyesebb ellenzéki jelöltként hirdette magát, de aztán közelében sem volt az egyéni győzelemnek. Tükörbenézés helyett visszatámadás lett a vége.

Forrás: Vadhajtások

Varga-Damm Andrea Simicska Lajos milliárdos üzletember bizalmi emberének számít, ennek megfelelően a párt országos listájának ötödik helyére került, így újoncként bejutott a parlamentbe.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180501-jobbik-belhaboru-vargadamm-andrea-duro-dora.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn