Orbán: Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk

Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy Magyarország 2030-ra Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni – mondta Orbán Viktor csütörtök délután az Országgyűlésben. A miniszterelnök beiktatási beszédében hangsúlyozta: szükségünk van az unióra, és az EU-nak is szüksége van ránk, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára. Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk az európai keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért.

A kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a három harmadot szolgálja majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön újraválasztása után tartott beszédében az Országgyűlésben.

Hangsúlyozta: a haza nem lehet ellenzékben, mert az magasan a pártok felett áll, "szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk". "Derűlátón, bizakodóan és tettre készen állok most Önök előtt" - jelentette ki. A kormányfő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, és különösen azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak.

Orbán Viktor: A három háromharmadot szolgálomForrás: MTI/Kovács Tamás

12 éves időtávban kell gondolkodni

Tizenkét éves időtávban kell gondolkodni Orbán Viktor miniszterelnök szerint. A kormányfő azt mondta: régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most. "A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek" - fogalmazott. Szavai szerint a magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet.

"Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

Orbán Viktor: Felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát

Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni - mondta Orbán Viktor. A kormányfő ezután felsorolta, hogy mely területeken kell áttörést elérni, és milyen főbb változások lesznek 2030-ra:

  • Gyorsforgalmi utak kötik össze Budapestet a megyei jogú városokkal
  • Fenntartható energiatermelés új napelemparkokkal és Paks 2-vel
  • Minél magasabb bért fizető, magas hozzáadott termékeket gyártó cégeket kell idehoznunk.
  • Egészségügy ésszerűsítése
  • Erős hadsereg építése
  • Kiépítjük Lengyelországgal a stratégiai kapcsolatot
  • Budapest fejlesztése

A miniszterelnök beiktatási beszédében azt mondta: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy "nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért".

A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogya zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására.

2008-cal egy új korszak kezdődött

Orbán Viktor elmondta, hogy 2008-cal egy új korszakba lépett a világ. Már 2010 előtt is azt tekintettem miniszterelnöki feladatnak, hogy felhívjam erre a figyelmet, és megértessem: új korszakba léptünk, és ez mindenkitől változást, megújulást követel - tette hozzá. Ezért a cél nem az volt, hogy visszatérjünk a válság előtti jobb időkhöz, hanem hogy a válságkezeléssel egyben új alapokat vessünk, új dolgokat vezessünk be - mondta a kormányfő. Új adórendszer, új alkotmány, új törvénykönyvek, új családtámogatás, új munkamorál - mondta a negyedszerre megválasztott kormányfő. 

A kormánynak az volt és ma is az a dolga, hogy felkészítse Magyarországot, felkészítse a magyar nemzet tagjait az új korszakra. Az új korszakban mindenkinek dolgoznia kell, és ma 800 ezerrel többen dolgoznak, mint nyolc éve. Az államadóssági rátánk 17 százalékponttal alacsonyabb, mint az euróövezet átlagáé. A bért, amiért 2010-ben 12 hónapot dolgoztunk, most 8 hónap alatt hazavisszük - mondta a kormányfő.

Orbán: Mi 21. századi kereszténydemokráciát építettünkFotó: Csudai Sándor - Origo

Stabil és akcióképes állam

Az újítás, a bizakodás és a nagy tervek mellett azt is észben kell tartanunk, hogy mi egy több mint ezeréves ország vagyunk. A méretünk az elmúlt 1100 évben folyamatosan változott, a világ össznépességének a 0,2 százalékát adják a magyarok. A magyarok fennmaradása ezért nem szükségszerű - tette hozzá. A magyar politikának a feladata, hogy ebből a nézőpontból is vizsgálja a lehetőségeket, a mindenkori magyar államnak stabilnak és akcióképesnek kell lennie - mondta a kormányfő.

A Kárpát-medence területén jelenleg több államalakulat is osztozik, de számunkra egy kulturális és földrajzi egység a térség. Szeretném meggyőzni a szomszédainkat, hogy összefogva Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé tudnánk építeni a Kárpát-medencét. Az elmúlt években számos bizonyságát adtuk, hogy a magyaroktól nem kell félni, s aki együttműködik velünk, az jól jár - tette hozzá.

Ez a külpolitikai keret

Magyarország elkötelezett tagja marad a nyugati szövetségi rendszernek - mondta Orbán Viktor. Berlin, Moszkva, Isztambul - ebben a keretben kell élnie a magyar politikának. Nekünk ezt a viszonyrendszert kell leképezni értelmesen a politikába - tette hozzá. Kormányom azt az iskolát követi, amely azt tekinti meghatározónak, hogy soha nem akartunk szolganép lenni. Ezért tartjuk oly nagyra a szabadságot és a függetlenséget. „Kik szabadon éltek-haltak, szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, rabok tovább nem leszünk." Ezt az esküt minden magyar gyerek leteszi. "Vagyis kormányom a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz" - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy a kommunizmus tiltotta, hogy az ember önállóan javítson a helyzetén, ezért volt elnyomó az a rendszer. A célom, hogy a lehető legnagyobb szabadságot biztosítsuk az embereknek, hogy saját elképzelésük szerint juthassanak előre. Arra nem vállalkozhatunk, hogy bárkinek is megoldjuk az életét, de olyan körülményeket akarunk és tudunk is teremteni, hogy maguk oldják meg azt, és saját maguk boldogulhassanak - mondta a miniszterelnök. 

Orbán Viktor: Az EU-nak a szabad nemzetek szövetségeként kell működnie

Szükségünk van az unióra, és az EU-nak is szüksége van ránk - mondta a kormányfő. Az uniónak a szabad nemzetek szövetségeként kellene működnie. Az EU-nak vissza kell térnie a realitások talajára - mondta Orbán Viktor. Brüsszelben ma azt gondolják, helyes ha az emberek jogot kapnak arra, hogy az emberek ott éljenek, ahol akarnak. Ma fizetett aktivisták, bürokraták és politikusok ezrei dolgoznak azért Brüsszelben, hogy a migrációt alapvető emberi joggá minősítsék. Ezért akarják elvenni tőlünk a jogot, hogy magunk dönthessünk, kit fogadunk be és kit nem.

Orbán Viktor végül az esküjéről azt mondta, hogy az ígéret, fogadalom és felajánlás. Ezért most, hogy eskümet letettem, a nemzet minden egyes tagjának, mind a tizenötmillió magyarnak, külön-külön és együttesen is a saját lelkiismeretemre hivatkozva megerősítem, hogy minden cselekvésemben nemzetünknek és országunknak, a magyar embereknek, a magyar érdekeknek és a keresztény értékeknek a szolgálata fog vezérelni.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180510-orban-viktor-mi-keresztenydemokratak-vagyunk-es-keresztenydemokraciat-akarunk.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn