Babis: politikamentessé kell tenni az Európai Bizottságot

 
Az Európai Bizottság működését "politikamentessé" kell tenni, és be kell fejezni a belső uniós piac kialakítását – jelentette ki Andrej Babis ügyvezető cseh miniszterelnök csütörtökön Prágában.

Andrej Babis a közgazdasági egyetemen megtartott előadásában egyebek között azt mondta, Csehországnak jelenleg nincs szüksége az euróra, és a közös pénznem bevezetését a kabinet egyelőre nem tervezi. A cseh miniszterelnök szerint

szükség van az Európai Unió megreformálására."

 
Fotó: AFP

Úgy vélte, egyelőre nem működik megfelelően a szolgáltatások és az emberek szabad mozgása, amin változtatni kellene. Hangsúlyozta,

meg kell erősíteni a tagállamok pozícióit is az Európai Bizottság terhére." 

Elmondása szerint az Európai Bizottságnak a tagállamok valamiféle szolgáltató szerveként kellene működnie. Szerinte hiba, hogy az Európai Bizottság bizonyos dolgokat az egyes tagállamok ellenkezése ellenére igyekszik megvalósítani, mert ez ellenállást szül az Európai Unió egészével szemben.  

 


Forrás: https://888.hu/article-babis-politikamentesse-kell-tenni-az-europai-bizottsagot

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA