Soros György titokban találkozott a bevándorláspárti spanyol kormányfővel

A spanyol média szerint a milliárdos spekuláns titokban találkozott a legmagasabb rangú, még hivatalban lévő tanítványával, Pedro Sánchezzel, Spanyolország szocialista miniszterelnökével. A két személyben a legfontosabb közös tulajdonság az elvakult bevándorláspártiság, amelyet mindenáron rá akarnak erőszakolni Európára. Pedro Sánchez, a néhány hete a miniszterelnökséget megszerző, baloldali politikus arról vált azonnal ismertté, hogy beengedte a Soros-hajóknak is nevezett migránshajókat.

Soros és Sánchez találkozójára a madridi miniszterelnöki rezidencia épületében, a Moncloa palotában került sor szerda este.

A megbeszélés nagyjából másfél óráig tartott a spanyol OKDIARIO című lap által kiszivárogtatott információk alapján.

Soros György és legmagasabb rangú, még hivatalban lévő tanítványa, Pedro Sánchez.Forrás: Getty Images

A lap szerint a migránspárti spekuláns megbeszélést folytatott Josep Borrell Fontelles külügyminiszterrel is, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament elnöke volt.

Az amerikai milliárdos és a baloldali spanyol miniszterelnök között érdekes módon a titkos egyeztetés azután történt meg, miután a két sorosista álcivil szervezet, a SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül által fenntartottAquarius nevű, migránscsempészettel foglalkozó Soros-hajónak Sánchez engedélyezte a kikötést Valencia városában, 629 illegális bevándorlóval a fedélzetén.Soros Györgynek és Pedro Sáncheznek még van egy nagy közös terve: mindketten el akarják távolíttatni a két marokkói spanyol enklávé, Ceuta és Melilla köré emelt 6 méter magas dupla kerítésről a szögesdrótot, annak érdekében, hogy az ott átmászni próbáló migránsok ne sérüljenek meg.

Az erősen bevándorláspárti spanyol kormányfő egy rádióbeszédében kiemelte, hogy mindent meg fog tenni a szögesdrót eltávolítása érdekében.

A Breitbart szerint Sorosnak azért érdeke szorosabbra főzni a kapcsolatát Sánchezzel, mivel a spekuláns folyamatosan teret veszít az EU többi tagállamában.Soros pozíciója Közép-Európában Orbán Viktor áprilisi, sorozatban harmadik kétharmados győzelme után nagyon meggyengült, de a tavalyi cseh és osztrák választások eredményei miatt is lassan, de biztosan csökken a befolyása a régióban.

Jelenleg egyetlen (gyenge) szövetsége van Közép-Európában Andrej Kiska szlovák államfő, de ő már közölte, hogy a 2019. március 9-én rendezendő köztársaságielnök-választáson nem fog indulni. Ráadásul a szlovák miniszterelnökre nem számíthat Soros.

Ausztria keményen bevándorlásellenes és Olaszországban is visszaszorult a bevándorláspárti spekuláns, miután megalakult az új római kormány, amelynek a belügyminisztere, Matteo Salvini keményen fellép Soros helyi kitartottjaival szemben.A Brexit miatt ráadásul Angliában is csökken a befolyása, az Európai Unió fontos tagállamai közül most elsősorban Spanyolországban akarja valóra váltani a céljait, annak érdekében, hogy minél több illegális bevándorlót hozhasson Európába.

Erre pedig Pedro Sánchez személyében megfelelő partnert talált.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180702-pedro-sanchez-titokban-talalkozott-soros-gyorggyel.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn