A szociáldemokraták még elgáncsolhatják Merkelt

A nagykoalíció kisebbik pártja bevándorláspárti, velük is meg kellene egyeznie a kancellárnak. Ma délután 18 órától tesznek egy próbát a felek, tárgyalóasztalhoz ülnek a CDU és az SPD képviselői. Tovább gyűrűzik tehát a német kormányválság, a német kormány továbbra is lélegeztetőgépen van. 

Ahogy megírtuk, hétfő késő este hosszú vita után megállapodott egymással a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU). Többször beszámoltunk róla, hogy Angela Merkel és Horst Seehofer konfliktusa kis híján a koalíció robbanásához vezetett, teljesen másképp viszonyultak a Németországot érintő bevándorlás kérdésében. A megegyezés egy szigorúbb bevándorláspolitikát fog eredményezni, azonban erősen kérdéses, hogy fog ehhez viszonyulni a koalíció kisebb pártja, a szociáldemokraták. Tehát a német kancellár csak átmenetileg lélegezhet fel, hiszen az SPD-vel is dűlőre kell jutnia. Ez pedig nem lesz könnyű menet.

Egy probléma letudva, most jön a neheze: a szociáldemokraták

A Merkel-kormány egy újabb akadályt legyűrt azzal, hogy végül a CDU megegyezett bajor testvérpártjával. A kompromisszum mindkét félnek jó, Horst Seehofer szinte minden követelését át tudta vinni, így egyértelműen szigorúbb bevándorláspolitika jöhet Németországban. Merkel pedig egy újabb nehéz egyezséget kötött meg, de továbbra is hatalmon maradt – ezt már a 888.hu írja. Csakhogy az igazán kemény menet csak ezután következik, az SPD-vel kellene megegyeznie. Ez azért lesz nehéz feladat, mert a nagykoalíció kisebbik pártja teljes mértékben bevándorláspárti: nem ellenzik a migrációt, legfeljebb felső korlátot vezetnének be. Részleteiben így néz ki a migránspolitikájuk:

  • a CDU által most elfogadott tranzitzónákat kifejezetten ellenzik.
  • korábban a magyar modellt kritizálták, amit most végül át akar venni a német kormány. Heiko Maas külügyminiszter 2015-ben fogolytáborokhoz hasonlította a tranzitzónákat, és úgy látta, a kerítés nem oldja meg a problémákat.
  • a napokban több szociáldemokrata politikus is azt hangsúlyozta, hogy a zárt táborok léte elfogadhatatlan, legyen ezek akár Líbiában, akár Németországban, akár a határon.
  • az SPD pont a napokban állt elő egy bevándorlásügyi csomaggal, amelyből kiderült, hogy nem tudják támogatni a zárt határokat és a tranzitzónákat.

Jelen állás szerint Merkel egy problémát megoldott, azonban a neheze csak most következik: valamiképpen meg kellene állapodni az SPD-vel.
Ma tesznek egy próbát a felek, 18 órától tárgyalóasztalhoz ülnek a két párt képviselői.Amíg Merkel nem tud egy közös bevándorlási politikában megegyezni a szociáldemokratákkal, addig a német kormány továbbra is lélegeztetőgépen marad. A német belpolitikai válság egyértelmű nyertese a bevándorló -és elitellenes Alternative für Deutschland (AfD).



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180703-a-nemet-kormanyvalsag-tovabb-gyuruzik.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn