A magyar-amerikai kapcsolatok újjászületésére lehet számítani

Nem túlzás azt állítani, hogy a következő időszakban a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok újjászületésére lehet számítani - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének függetlenség napi fogadásán, amelyen David B. Cornstein új amerikai nagykövettel együtt mondott beszédet.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy - az amerikai néphez hasonlóan - a magyarok is igazi szabadságharcosok, és nagyra értékelik a szabadságot és a függetlenséget, amelyekért a történelem során sokszor meg kellett küzdeniük.

Az Egyesült Államokban és Magyarországban közös például az, ahogyan a nemzetközi sajtó kezeli az amerikai és a magyar kormányt

- tette hozzá a miniszter. Ezekre a közös jellemzőkre hivatkozva megerősítette, hogy Magyarország nem fog beállni azoknak az európaiaknak a kórusába, akik "most már lassan hobbiszerűen" bírálják az Egyesült Államokat. Magyarország továbbra is "kiegyensúlyozottan, mindenfajta kritikát és kommentálást mellőzve fog hozzáállni" az amerikai kül- és belpolitikai döntésekhez - mondta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 242. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson a budapesti amerikai nagyköveti rezidenciánForrás: MTI/Kovács Tamás

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar exportnak az Egyesült Államok az Európán kívüli legfontosabb piaca. Magyarországon az amerikai vállalatok alkotják ma már a második legjelentősebb beruházói közösséget, 1700 amerikai cég százezer magyarnak ad munkát. A külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország katonai téren is nem pusztán a szavak szintjén támogatja Washingtont, hiszen magyar katonák szolgálnak az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban, Afganisztánban és a Nyugat-Balkánon is.
A magyar külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy

tökéletesen megérti Donald Trump elnök álláspontját a határvédelem kérdésében, és egyetért azzal az elvvel, hogy csakis egy adott ország döntheti el, kit enged belépni a területére, és kit nem.

David B. Cornstein, az új amerikai nagykövet a fogadás alkalmából a nagyköveti rezidencia kertjében összegyűlt több száz embert köszöntve kiemelte: július 4-e fontos ünnep minden amerikainak, vagyoni helyzettől és bőrszíntől függetlenül, az elsőéves és a negyedik generációs bevándorlónak egyaránt. Ezen a napon az Egyesült Államokban a szabadságot, a jogállamot, a sajtószabadságot, a vallásszabadságot és a szólásszabadságot ünneplik. David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy ezek nem pusztán szavak, a fontosságukat az Egyesült Államok tettei is bizonyítják.

David B. Cornstein amerikai nagykövet fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 242. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson a budapesti amerikai nagyköveti rezidenciánForrás: MTI/Kovács Tamás

A nagykövet, aki június 25-én adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek, kiemelte:

Magyarországgal az eddigi legjobb kétoldalú kapcsolatok kialakításán fog együtt dolgozni.

Az amerikai diplomata figyelemreméltónak nevezte, hogy az új nagyköveti stáb ugyan még csak tíz napja van Magyarországon, de az Egyesült Államok csaknem ezer barátját tudták meghívni a függetlenség napi fogadásra. David B. Cornstein megköszönte és méltatta David Kostelancik munkáját, aki ideiglenes ügyvivőként irányította a budapesti nagykövetség munkáját 2017 januárja óta.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180703-a-magyaramerikai-kapcsolatok-ujjaszuletese.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn