Salvini: nem érdekel, mit mond Brüsszel

 
Nem érdekel, ha Brüsszelben azt mondják, hogy nem vihetem keresztül ezt az olasz költségvetési csomagot, akkor is megteszem -- mondta a belügyminiszter arra, hogy a római kormány pénzügyi-gazdasági csomagját Brüsszelből kritika érte.

A Liga és az Öt Csillag Mozgalom alkotta római kormány nem Brüsszel szolgájaként kormányozza Olaszországot, amiként az előző, balközép kormány tette"

– mondta Matteo Salvini, majd hozzátette, hogy hiába figyelmezteti Brüsszel a római kormányt arra, hogy a költségvetési tervezete nem felel meg az EU-paramétereinek.

Nem érdekel, ha azt mondják, hogy ez így nem jó, akkor is megcsináljuk".

– szögezte le a miniszterelnök-helyettes, aki szerint az olasz költségvetés most Róma és az olaszok érdekeit képviseli, ezt kell megérteni Brüsszelben, Berlinben és Róma egyes dombjain is. Az egyre népszerűbb politikus a Quirinale római dombra utalt, ahol az olasz államfői palota található.

Sergio Mattarella olasz államfő, a pénzügyi elemzők, befektetők, brüsszeli technokraták nyugodtak lehetnek, nem eladósodott, hanem jobb Olaszországot akarunk hátrahagyni. A római kormány minden véleményt meghallgat, de a szuverén olasz parlament dönt, amelyben az olasz kormány az olaszok többségét képviseli"

– közölte Salvini.

Mint ismert a kormánykoalíció csütörtökön mutatta be első pénzügyi-gazdasági csomagját, amelyben a vártnál nagyobb költségvetési hiánycélt határozott meg a következő három évre. A költségvetési csomagot az olasz államfőnek alá kell írnia, az olasz parlamentnek pedig megszavaznia.

Giovanni Tria olasz pénzügyminiszter hétfőn az úgynevezett eurócsoport, vagyis az euróövezet pénzügyminiszterei előtt mutatja be a csomagot. Az alkotmányjogászból lett elnök Sergio Mattarella arra emlékeztetett, hogy a mindenkori olasz költségvetésnek tiszteletben kell tartania az alkotmányt, vagyis rendezett számvetéssel társadalmi biztonságot kell garantálnia mindenekelőtt a fiatalok számára.

Az olasz államfőnek nem kell aggódnia, a római kormány csökkenteni fogja az olasz államadósságot. Az ellenzéki erők sajtóterrorizmust folytatnak a kormány költségvetése lejáratására"

– mondta válaszul Luigi di Maio, az Öt Csillag vezetője, a másik miniszterelnök-helyettes.

 


Forrás: https://888.hu/article-salvini-nem-erdekel-mit-mond-brusszel

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn