A Huawei elnökével tárgyalt a magyar delegáció

Fontos megbeszéléseken vesz részt a magyar delegáció az első Kínai Nemzetközi Import Expón. A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter.

Miután Orbán Viktor beszédet mondott a az első Kínai Nemzetközi Import Expón,  a magyar delgációval együtt több tárgyaláson is rész vesz.

A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter.

A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel.

Guo Ping a találkozón elmondta: a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját (Europe Operations and Maintenance Centre). A felhőszolgáltatásokat működtető első 30 mérnök létszámának növelése a vállalat európai helyzetének, üzletmenetének alakulásától függ a továbbiakban - hangsúlyozta a cég elnöke.

A mostani sanghaji megbeszélés fő témája volt még a társadalom, a gazdaság, a biztonság digitális átalakulása. A felek egyetértettek abban, hogy az az ország, amelyik ebben lemarad, globálisan hátrányba kerül.

A kínai cég 1,2 milliárd dollárt fektetett eddig be MagyarországonForrás: AFP/Sputnik/Kirill Kallinikov

Több mint 2000 alkalmazott Magyarországon

A Huawei Technologies a világ egyik vezető infokommunikációs és távközlési beszállítója, Kína legnagyobb magánvállalata. Az első kínai cég volt, amellyel 2013-ban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormány. A Huawei Magyarországon több mint 2000 embernek biztosít munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja - gyártási és logisztikai - Magyarországon működik.

Az egyik legnagyobb vámfizető

Az elmúlt öt évben a magyar leányvállalat mintegy 40 milliárd forint adót fizetett be a magyar költségvetésbe, ebből tavaly 13 milliárdot, a 2017-es forgalma 57 milliárd forintot tett ki. A Huawei az egyik legnagyobb vámfizető közé is tartozik Magyarországon. A 170 országban jelenlévő vállalat globális forgalma 2017-ben 92 milliárd dollár volt, idén valószínűleg eléri a 100 milliárd dollárt - olvasható a cég tájékoztatójában.



Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20181105-a-huawei-elnokevel-targyalt-sanghajban-a-magyar-kormany-delegacioja.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn