Jemeni polgárháború: mérföldkőnek minősítették a svédországi béketárgyalást

 
Mérföldkőnek minősítette Martin Griffiths, az ENSZ jemeni különmegbízottja a csütörtökön Svédországban megnyitott béketárgyalást az Irán támogatását élvező síita felkelők és a nemzetközileg elismert kormány között.

A Stockholmhoz közeli Rimbóban megkezdődött tanácskozás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Griffiths jóhiszemű együttműködést kért a felektől a béke érdekében, és reményét fejezte ki, hogy két és fél év szünet után ezen a napon végre újraindulhat a politikai rendezés folyamata.

Az ENSZ-különmegbízott bejelentette, hogy a felek bizalomépítő lépésként fogolycserében állapodtak meg, és kölcsönösen kifejezésre juttatták, hogy az utóbbi hetek felhívásaival komoly elkötelezettségüket jelezték a harcok csökkentése mellett. Griffiths hangoztatta, hogy

a fogolycseréről szóló megállapodásnak köszönhetően több ezer család egyesülhet újra.

Az ENSZ-megbízott szerint fontos lenne a feleknek megállapodniuk Szanaa repülőterének megnyitásáról, a központi bank megerősítéséről és a fegyverszünet kihirdetéséről a lázadók uralta Hodeida városban.

A Reuters hírügynökség azonban megjegyezte: egy ENSZ-forrás szerint a felek még nagyon messze vannak e három kérdés rendezésétől, különösen Hodeia ügyében. 

Szeptemberben már volt egy próbálkozás a béketárgyalásokra az ENSZ égisze alatt Genfben, de kudarcba fulladtak a húszik távolmaradása miatt. A lázadók a megbeszélésekhez azt a feltételt szabták, hogy súlyos sebesültjeiket Ománba szállíthassák gyógykezelésre. A jemeni kormányt támogató szaúdi vezetésű katonai koalíció végül hétfőn beleegyezett a sebesültek Ománban szállításába, ami még aznap meg is történt.

Mind az iráni támogatású húszi felkelők, mind a szaúdi vezetésű arab koalíció által támogatott kormány azt állítja, hogy békét akarnak.

Kérdéses, hogy mennyi előrelépésre lehet számítani a tárgyalásokon. A megbeszélések várhatóan elsősorban azt célozzák majd, hogy csillapodjanak a harcok, enyhítsék a katasztrofális humanitárius helyzetet Jemenben, és megindítsák a konfliktus politikai rendezésének a folyamatát.

Az ENSZ Világélelmezési Programja eközben bejelentette: a következő két hónapban felgyorsítja az élelmiszerosztást Jemenben, hogy további mintegy 4 millió embernek tudjanak segíteni. Herve Verhoosel elmondta: a szervezet célja, hogy januárig 12 millió emberhez tudjanak élelmiszert eljuttatni a jelenlegi 7-8 millió helyett.

A szunnita többségű Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a síita húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A kormányerőket támogató arab koalíció 2015 tavaszán avatkozott be a konfliktusba, miután a húszi lázadók elfoglalták az ország északnyugati részének nagy részét és a fővárost, Szanaát is, s elűzték a nemzetközileg elismert kormányt. A háborúban több mint tízezer ember halt meg, az ENSZ szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett.
 


Forrás: https://888.hu/article-jemeni-polgarhaboru-merfoldkonek-minositettek-a-svedorszagi-beketargyalast

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn