?>

Szijjártó: az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne a közép-európai országok nélkül

Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Az MTI-hez a tárca által eljuttatott nyilatkozatban a miniszter kifejti, hogy elég megnézni az elmúlt negyedév gazdasági növekedési adatait. Az öt legnagyobb növekedési ütemből négy közép-európai ország nevéhez fűződik. Teljesítményük nagymértékben hozzáad az Európai Unióéhoz, amely gyengébb lenne, ha nem vette volna fel ezeket az országokat.

Ha az EU versenyképesebb és sikeresebb akar lenni, akkor nem csökkenteni, hanem növelni kell a tagországok létszámát. Ez egyszer már bejött, és ezért be fog jönni akkor is, amikor a nyugat-balkáni országokkal bővül

– húzta alá a miniszter, aki szerint Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió erősebb és versenyképesebb legyen, mint jelenleg, hiszen gazdasági, beruházási szempontból ez fontos számára.

Magyarországnak az az érdeke, hogy a bővítési politika folytatódjon, hogy az Európai Unió végre tovább bővüljön a nyugat-balkáni térség irányába, ezt diktálja a nemzetgazdasági és a nemzetbiztonsági érdekünk is

– mutatott rá a külgazdasági és külügyi tárca vezetője.

A politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyugat-balkáni feszültségeken úgy lehet a leginkább úrrá lenni és még biztonságosabbá tenni a térséget, ha felkínálják az európai integráció útját a nyugat-balkáni országoknak.

Így a gazdasági kapcsolatok is sokkal szorosabbak és hatékonyabbak lehetnek. Ráadásul a migrációs veszély sajnos továbbra is reális

– emelte ki Szijjártó Péter, aki szerint elnézve a Törökországban és az EU déli és délkeleti szomszédságában uralkodó állapotokat, több mint 30 millió ember él olyan sorban, hogy könnyen hozhat olyan döntést, hogy megindul Európa irányába.

Ezért fontos, hogy déli, délkeleti irányból is védve legyünk, és ha a nyugat-balkáni térséget integrálni tudjuk, az nagyobb védettséget ad hazánk számára a migrációs folyamatok megállítása szempontjából is

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Hamisnak, tiszteletlennek és elszomorítónak tartjuk azt a nyugat-európai érvelést, amely megkérdőjelezi a közép-európai országok hozzájárulását az Európai Unió teljesítményéhez

– mondta.

A miniszter a KEK külügyminiszteri találkozójának alkalmával külön kétoldalú találkozón is tárgyalt Miro Cerar szlovén külügyminiszterrel, Igor Crnadak bosznia-hercegovinai külügyminiszterrel, Massimiliano Fedrigával, a trieszti régió, Friuli-Venezia Giulia elnökével és Zeno D'Agostinóval, a trieszti kikötő első emberével is.

 


Forrás: https://888.hu/ketharmad/szijjarto-az-eu-szegenyebb-es-kevesbe-versenykepes-lenne-a-kozep-europai-orszagok-nelkul-4184646/

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn