Gyurcsó gálázott a Hajdukban, szabadrúgásgól és két gólpassz

A horvát bajnokság 34. fordulójában a Hajduk Split Gyurcsó Ádám főszereplésével 5-1-re verte az utolsó előtti helyen álló Istra 1961 csapatát. A mérkőzésen a hosszú kihagyás után lassan újra formába lendülő Futács Márkó csereként bő 20 percet játszott, és szintén gólt szerzett.

Az idegenben játszó splitiek Gyurcsó szép szabadrúgásával szerezték meg a vezetést a mérkőzés 5. percében.

Alig 7 perccel később már kettővel ment a Hajduk Fran Tudor góljával, aki Gyurcsó passzából volt eredményes. Bár az Istra ezt követően egy gólt ledolgozott a hátrányból, a szünet előtt még Said is betalált a vendégek részéről, visszaállítva a kétgólos különbséget.

 

A második félidőben sokáig nem változott az állás, egészen az 86. percig, ekkor a 68. percben beálló Futács Márkó honfitársa gólpasszából megrúgta csapata negyedik gólját.

A lefújás előtti percekben még egy gólt szerzett a Hajduk, ezzel fölényessé téve győzelmét. Az eredménynek ez ezüst éremért folyó versenyfutás szempontjából volt jelentősége a splitiek számára, akiknek így két forduló áll rendelkezésére, hogy ledolgozzák a Rijekával szembeni 1 pontos hátrányukat.

A télen bajnokságot váltó Gyurcsó ezzel már 6 gólnál jár a horvát bajnokságban. Az első pillantásra nagyszerű statisztikát árnyalja, hogy góljaiból négyet a bajnokság kirívóan leggyengébb két csapatának, a 9. helyen álló Istrának és a 10. Cibalianak lőtte, egyet az eggyel előttük álló Rudesnek, egyet pedig a hatodik helyezett Inter Zapresicnek. Azaz a bajnokság első felében tartózkodó csapatokkal szemben egyelőre nem tudott eredményes lenni.

 

 



Forrás: https://index.hu/sport/futball/2018/05/10/gyurcso_galazott_a_hajdukban_a_kieso_otthonaban/

Sportgéza

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn