Nem bírtak egymással a hollandok és az olaszok

Bár a holland és az olasz foci fénye is jócskán megkopott az utóbbi években, így is a két ország összecsapása ígérkezett a legérdekesebbnek a hétfői felkészülési meccsek közül, végül azonban sok értékelhetőt nem mutatott egyik csapat sem.

Hiába szereztek vezetést Zaza góljával a 67. percben az olaszok, két perccel később Criscito egy végtelenül ostoba szabálytalansággal kiállíttatta magát, a hollandoknak pedig a meccs vége előtt két perccel végre sikerült is kihasználni az emberelőnyt, Aké fejelt közelről a kapuba, az öt perces hosszabbításban pedig már nem esett gól.

A nap többi meccsén sem voltak nagyobb izgalmak, India telt ház előtt verte 3-0–ra Kenyát, amiben a legérdekesebb igazából a telt ház ténye volt, ugyanis azután kelt el az összes jegy, hogy a csapatkapitány arra buzdította az embereket, hogy nézzék meg a meccseket, a felhívásra pedig többek közt az országban rendkívül népszerű krikettcsapat kapitánya is válaszolt.

Örményország 0-0–s döntetlent játszott Moldovával, Marokkó 2-1–re verte a szlovákokat, Chile pedig 1-0–ra Szerbiát, bár ez utóbbi simán lehetett volna 2-0 is, de Henriquez egy gyönyörűen kijátszott támadás után centikre az üres kaputól érthetetlen módon mellélőtte a labdát.

Eredmények

  • India – Kenya 3-0
  • Örményország – Moldova 0-0
  • Marokkó – Szlovákia 2-1
  • Szerbia – Chile 0-1
  • Olaszország – Hollandia 1-1


Forrás: https://index.hu/sport/futball/2018/vb/2018/06/04/futball_hollandia_olaszorszag_felkeszules/

Sportgéza

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn