Fogadni lehet rá, hogy kirúgják José Mourinhót, és Zidane jön helyette

 

Az angol labdarúgó-bajnokságban dolgozó húsz vezetőedző közül José Mourinhónak, a Manchester United trénerének az elbocsátását tarja a legvalószínűbbnek az egyik legismertebb angol fogadóiroda.

 

A William Hillnél 8/11-as oddsszal lehet fogadni Mourinho idő előtti távozására.

A portugál szakember 2016 nyarán vette át az MU irányítását - szerződése 2020-ig érvényes -, de a klubnak vele sem sikerült tartósan túljutnia azon a hullámvölgyön, amelybe a legendás Sir Alex Ferguson 2013-as nyugdíjba vonulása óta került.

Mourinhóval a kispadon előbb hatodik, majd második helyen zárt az MU, amely a Premier League-ben hét fordulót követően a 10. helyen áll, és legutóbbi négy tétmérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni.

A távozóknál Mourinho után Mark Hughes és Neil Warnock következik az sorban 7/1-es oddsszal: a Southampton a 16., míg a nyeretlen Cardiff City a 19. helyen áll a PL tabelláján.

Amennyiben a portugál trénert menesztik a Manchester Unitedtől, a bukmékerek Zinédine Zidane (8/11) érkezését tartják a legvalószínűbbnek, míg Antonio Conte (8/1), Arséne Wenger (10/1), Mauricio Pochettino (14/1), illetve Joachim Löw (16/1) szerződtetését jóval esélytelenebbnek vélik.



Forrás: https://alfahir.hu/2018/10/03/jose_mourinho_manchester_united_fogadas_tippmix

Alfahír

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn