Hivatalos: Vietnamban is lesz F1-es futam

Hivatalosan is bejelentették, hogy Vietnamban is rendeznek F1-es futamot. Az első ilyen 2020 áprilisában lesz majd esedékes, írta a wheels24. A pályát a jövő héten mutatják majd ünnepélyes keretek között.

A FIA hivatalosan is közölte, hogy sikerült a szervezőkkel minden részletben megegyezni, így semmi akadálya nincs a rendezésnek. Bár korábban Bernie Ecclestone is ellenezte az ötletet, végül megvalósítható a projekt.

„A miniszterelnök azt mondta, hogy ha Hanoi megkapja a rendezést, a költségvetésnek a magánszektorból kell származnia.” – mondta Mai Tien Dung, a kormányhivatal vezetője. Hozzátette, a eseményből származó reklámbevételek olyan magasak lehetnek, hogy potenciálisan fedezhetik a költségeket.

 

Bár korábban arról volt szó, hogy festői Hoan Kiem tó környékén rendeznék majd a futamot, végül a Nemzeti Stadion környékére esett a választás, hiszen utcai verseny lévén ott szélesebbek az utak, mint az óvárosban.

Az F1 versenyigazgatója Charlie Whiting újságíróknak azt mondta, hogy októberben meglátogatta a helyszínt, és biztos benne, hogy a pálya 2020-ra megépül. A verseny nagy része a már meglévő útszakaszokon lenne, de néhányat azért biztosan fel kell majd újítani.

„Ez nem jelenthet problémát a tapasztalatok szerint.” – tette hozzá Whiting.

Bár néhány autós és motoros utcai versenyt már rendeztek Hanoiban, a városnak azért még sokat kell tenni, hogy az F1-et is be tudja fogadni. Szingapúr és Malajzia után Vietnam lesz a harmadik délkelet-ázsiai ország, ahol F1-es futamot fognak rendezni.

 

 



Forrás: https://index.hu/sport/forma1/2018/11/01/hivatalos_vietnamban_is_lesz_f1-es_futam/

Sportgéza

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn