Valóságos átok ül a Ferrarinál Sebastian Vettelen

A Ferrari német pilótája idén több hibát is elkövetett, úgy tűnt, nem bírja idegileg a küzdelmet /Fotó: profimedia-reddot

A Ferrari német pilótája idén több hibát is elkövetett, úgy tűnt, nem bírja idegileg a küzdelmet /Fotó: profimedia-reddot
 

Mexikóváros — Nem, nem és nem. Sebastian Vettel (31) nagy reményekkel szerződött 2015-ben a Ferrarihoz, de képtelen visszahódítani a világbajnoki címet Maranellóba. A német pilótát az első „olaszos” évében Lewis Hamilton (33), aztán honfitársa, Nico Rosberg (33), majd tavaly és idén újra a brit riválisa győzte le. Ebből pedig kezd elege lenni a Red Bull Racinggel 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is vébéelső versenyzőnek.

Az ember tervez, rengeteg munkát tesz bele az egészbe, aztán kiderül, hogy hiába. Abszolút borzasztó pillanat szembesülni azzal, hogy megint nem sikerült – szomorkodott Vettel, miután második lett a múlt vasárnapi Mexikói Nagydíjon, viszont a negyedikként célba ért Hamilton az ötödik vébétrófeáját ünnepelhette. – Már többször előfordult velem, hogy rá kellett jönnöm, nem nyerhetem meg a vb-t, és ezek a napok bizony nem a boldogságról szólnak. Ilyenkor muszáj áttekinteni, milyen munkát végeztünk, s esetleg mit rontottunk el.


Sebastian Vettel (jobbra) idén is elveszítette a Lewis Hamilton elleni világbajnoki csatát /Fotó: Profimedia
 

A Ferrari ásza az elsők között gratulált Hamiltonnak, sőt átment a Mercedes boxába kezet fogni a csapat tagjaival. Három esztendeje azzal a céllal szerződött a „vörösökhöz”, hogy a finn Kimi Räikkönen (39) 2007-es és az istálló 2008-as diadala után az egyéni, valamint a konstruktőri vébéserleg is visszakerüljön Olaszországba.

– Van bennünk erő, tehetségesek is vagyunk, de valami mindig hiányzik. Hatalmas szurkolótáborral rendelkezünk, okos, felkészült emberek dolgoznak nálunk, ám csak nem akar összejönni a győzelem – szomorkodott Vettel. – Vannak még leckék, amelyeket muszáj megtanulnunk, s talán majd akkor... Ugyanakkor még tart a szezon, most az a legfontosabb feladatunk, hogy megpróbáljuk megelőzni a Mercedest az utolsó két nagydíjon. A Ferrariért dolgozók ezt megérdemelnék.

 


Forrás: http://www.blikk.hu/sport/forma-1/valosagos-atok-ul-a-ferrarinal-sebastian-vettelen/pbg7v8y

Blikk

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn