A szaklap úgy tudja, már keresik Dárdai utódját

A tekintélyes német sportlap, a Kicker saját információira hivatkozva tette közzé, hogy hiába Dárdai Pál 2020-ig tartó szerződése - januárban kapott egy újabb évet -, már keresik az utódját. A Sport Bild is úgy tudja, hogy a sorrendben elszenvedett ötödik vereség után nem biztos, hogy a következő szezont is a 43 éves magyar edzővel fogják elkezdeni.

Dárdai 2015 február elején vette át a berlini csapat irányítását, és még sohasem volt ilyen krízisben, mint most. A 11. helyen állnak, a bentmaradás megvan, és három győzelemmel, ami nem lehetetlen, tavaszi rekordot állíthatna fel, mert még egyszer sem szerzett 20 pontot az edző. (11 pontos pillanatnyilag tavasszal a Hertha.)

Vasárnap a Hannoverrel játszanak, amelyik az utolsó helyen áll, és az osztályozóra hajt Thomas Doll-lal. Az egy kulcsmeccs lesz, mert ha a Hertha nem játszik eredményesen, könnyen elképzelhető, hogy a váltással nem várják meg a szezon végét sem.

Fontos meccs jön tehát, és most a berliniek az esélyesebbek, nem úgy, mint a Hoffenheimmel szemben vasárnap délután, amikor az ötödik vereség becsúszott.

Dárdai a szezon hátralévő részében, vagyis az öt fordulóban kilenc pontot szeretne, ami nem lehetetlen elvárás.

  • Az ellenfelek: Hannover (o), Frankfurt (i), Stuttgart (o), Augsburg (i), Leverkusen (o)

A magyar edző 146 meccset húzott le zsinórban a kispadon, és eddig rendre felülteljesített, ha a klub gazdasági erejét vagy a játékosállományt nézzük.

A 40 pontos, kényelmes bentmaradást jelentő küszöb most is könnyen elérhető, ám a játék sokkal meggyőzőbb volt az ősszel, amikor a Gladbachot vagy a Bayernt is viszonylag simán verték az Olimpia Stadionban.

Dárdai most is azt mondta, amit már sokszor, ha ő lenne a gátja a fejlődésnek, ha ő blokkolja azt, akkor mondják meg neki, mert a Hertha fontosabb az ő sorsánál. Mindhárom fia a klubban futballozik, Palko már a felnőtt profi keret tagja, a 17 éves Márton pedig a korosztályos német válogatott kapitánya volt.



Forrás: https://index.hu/sport/futball/2019/04/15/dardai_pal_hertha_utod/

Sportgéza

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn