Holnaptól lehet pályázni új mosógépekre és hűtőkre

Újraindul az Otthon melege program novemberben, hétfőtől lehet pályázni hűtőgépek, fagyasztókészülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére.

A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, november 5. és 19. között lehet benyújtani. Először az észak-alföldi régióból, majd a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli, a közép-dunántúli, végül a közép-magyarországi régióból adhatók be a jelentkezések, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül.

A program során korszerű, energiatakarékos háztartási nagygépeket lehet beszerezni, az új kiírással a kormány összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez.

Képünk illusztrációForrás: Phanie/GARO/PHANIE/Garo

A támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de legfeljebb 25 ezer forint az A+ kategóriájú, 40 ezer forint az A++ kategóriájú, illetve 45 ezer forint az A+++ kategóriájú készülékek esetében.

A kiírásra magyar adóazonosító jellel és magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú természetes személyek nyújthatnak be pályázatot. Személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás.

A pályázati kiírás és az útmutató a www.hgcs2017.nfsi.hu weboldalon érhető el.



Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20181104-hetfotol-lehet-palyazni-haztartasi-nagygepek-cserejere.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn