Feketén működtetett, méregdrága idősotthonokra panaszkodnak

Feketén működtetett, méregdrága idősotthonokra panaszkodnak

Egyre nehezebb bejutni az idősotthonokba, a jelentkezők fele meghal, mielőtt helyet kapna.

A magyar állam jelenleg csak a GDP 0,4 százalékát költi a 65 év fölöttiek ellátására, amivel az európai átlag alatt maradunk – írja a Népszava. Előttünk jár Csehország, de még Szerbia is, míg a svédek 2 százalék fölötti összeget, a norvégok és a dánok pont két százalékot különítenek el erre a célra.

A magánkézben lévő idősotthonok az átlagemberek számára teljesen elérhetetlenek, ráadásul virágzik a feketepiac is – állítja a lap. Talyigás Katalin szociológust idézik, aki arról beszélt: felhívott egy Pest megyei otthont, ahol egy 35 négyzetméteres, nem örökölhető garzon használatáért 22 milliót kérnek, a havi szolgáltatásokért pedig 300 ezer forintot.



Forrás: http://hvg.hu/kkv/20190430_Feketen_mukodtetett_meregdraga_idosotthonokra_panaszkodnak#rss

hvg.hu

A Petrényi Család Honlapja