Jövőre minden eddiginél több jut gyermekétkeztetésre

Jövőre minden eddiginél több forrást, 82 milliárd forintot fordít a kormány szociális gyermekétkeztetésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Budapesten, újságírókkal.

Rétvári Bence az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskolában hangsúlyozta: 2010 óta évről évre bővülő források és lehetőségek jellemzik a szociális gyermekétkeztetés területét.

Rétvári BenceForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Ismertetése szerint míg 2010-ben 29 milliárd, jelenleg már 79 milliárd forint jut erre a célra, jövőre pedig minden eddiginél több, 82 milliárd forint.

A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy ez a kormány emelte a nyári gyermekétkeztetés időtartamát 54-ről 70 napra, valamint a kisebb évközi szünetekben - tavasszal, télen és ősszel is - bevezette a szociális étkeztetés lehetőségét azért, mert - ahogy fogalmazott - egy gyermek nem tehet arról, hogy tehetős, vagy kevésbé tehetős családba születik.

Rétvári szerint fontos, hogy az állam év közben és a tanítási szünetben is minél több ellátást nyújtson, valamint hogy megadják minden gyermeknek az egészséges fejlődés lehetőségét.

Minden rászorulónak, minden igénylőnek jut a szociális gyermekétkeztetési keretből - jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy idén nyáron mintegy 120 ezer gyermek családja igényelt nyári étkeztetést.

Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy a napi nyersanyagbeszerzésre fordítható keret 370-ről 570 forintra nőtt, így jobb minőségű, egészségesebb ételek kerülhetnek a gyermekek asztalára. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy 2015 óta 480 önkormányzat - iskolákra, óvodákra, bölcsődékre is főző - konyháját újították fel 12 milliárd forintos kormányzati támogatással.



Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20190703-jovore-minden-eddiginel-tobb-jut-gyermeketkeztetesre.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja