?>

Az adókedvezményekkel átlagosan 310 ezer forintot spóroltak a családok

Évről évre egyre több pénz marad a kisgyermekes családoknál. 2011-hez képest közel megduplázódott a kétgyerekes családoknál hagyott összeg - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Több mint 310 milliárd forinttal támogatta tavaly az állam adó- és járulékkedvezmény formájában a dolgozó és gyermeket nevelő szülőket - emelte ki Izer Norbert államtitkár az MTI megkeresésére. Hozzátette, míg 2011-ben 66,6 milliárd forint maradt a családoknál, addig 2018-ban már 128,7 milliárd forint.

Az összeg jelentős emelkedésének az oka többek között az a kormányzati intézkedés volt, amely 2016 és 2019 között megduplázta a kétgyermekesek családi adókedvezményét - folytatta. Izer Norbert megjegyezte, hogy 2019-ben teljesedett ki a közel 400 ezer kétgyermekes szülőt érintő kedvezményrendszer, amely idén már havi 40 ezer forintot hagy az érintetteknél.

Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkárForrás: MTI/Kovács Tamás

Elmondta: még erőteljesebb a növekedés a legalább három gyermeket nevelő családoknál,  ami hét év alatt 61,9 milliárd forintról több mint 132 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A növekedés oka ebben az esetben is - a jelentős bérnövekedés mellett - egy kedvező kormányzati intézkedésre vezethető vissza. 2014-ben lépett életbe ugyanis az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthessék. Tavaly ezen a címen összességében 58,7 milliárd forint maradt a családoknál - mondta.

A családi adókedvezmények rendszerének kiszámíthatósága és nagyvonalúsága népesedési szempontból is lényeges lépés lehet - szögezte le az államtitkár. A személyi jövedelemadó bevallási adatai szerint a gyermekvállalás többletköltségeinek enyhítésére 2018-ban 312,5 milliárd forint maradt a családoknál, 24,4 milliárddal több, mint 2017-ben. Jövőre ez az összeg még magasabb lesz, a Pénzügyminisztérium számításai szerint mintegy 380 milliárd forint - mondta Izert Norbert.

A növekmény részben a legújabb kedvezmény hatása, a családvédelmi akcióterv részeként 2020 január 1-től egyetlen forint személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a legalább négygyermekes édesanyáknak - hangsúlyozta Izer Norbert.



Forrás: https://www.origo.hu/gazdasag/20190909-az-adokedvezmenyekkel-310-ezer-forintot-is-sporolhattak-tavaly-a-csaladok.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn