A rezsiutalványok több mint háromnegyedét beváltották már a nyugdíjasok

Karácsonyig a postákon a szeptemberben kézbesített rezsiutalványok több mint háromnegyedét beváltották a nyugdíjasok, az így felhasznált rezsiutalványok összértéke meghaladta a 17,2 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint december 20-ig az összesen 7,5 millió kézbesített rezsiutalvány háromnegyedét már beváltották.
A postai statisztikák szerint jellemzően minden hónapban 4-e és 11-e között volt a legnagyobb a beváltási arány, hiszen a csekkek befizetési határideje általában erre az időszakra esik.

Illusztráció.Fotó: Hirling Bálint [origo]

A legtöbb beváltás októberben történt, amikor az összes kézbesített rezsiutalvány harmadát használták fel csekkbefizetésnél a nyugdíjasok. A napi maximum is ebben a hónapban volt. Október 11-én csaknem 189 ezer darab utalványt használtak fel az ügyfelek a csekkek befizetésénél.

A posta közlése szerint az októberi napi átlagos százezer darabos beváltási arány novemberre 62 ezerre csökkent, decemberben pedig csak az első héten haladta meg a 40 ezer darabot, azt követően karácsonyig alatta maradt.
A még fel nem használt rezsiutalványokat március végéig lehet beváltani.



Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20191228-a-rezsiutalvanyok-tobb-mint-haromnegyedet-bevaltottak-mar-a-nyugdijasok.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja