Nem pont így képzeltük a Tesla gyilkosát

Leleplezték a Byton márka második autóját: az elektromos terepjáró után az elektromos szedánt mutattak be, amely ráadásul kivételes önvezető képességeket ígér, viszont látványnak nem valami vérpezsdítő, és akkor még udvariasak voltunk.

 

Pedig az autón akad jó néhány érdekes részlet, amilyen a hátsó tetőoszlop tövének kialakítása, a fura hűtőmaszk, vagy a tetőből és az autó oldalából előbújó LIDAR-érzékelők, de az összkép mégis szürke, jellegtelen tömegautónak mutatja a K-Byte nevű járművet.

A hajtás itt is tisztán elektromos: 270 lóerős villanymotorból és egy 71 kWh-s akkucsomagból áll, amely kb. 400 km-re elegendő energiát tárol. Ám terveznek kétmotoros változatot is, 470 lóerő összteljesítménnyel, 95 kWh-s akkuval és 520 km-es hatótávval.

A jármű az Aurora nevű vállalat kifinomult önvezető rendszere révén önállóan is képes közlekedni: ez elméletben 4-es önállósági szintet képvisel, azaz a legtöbb jellemző szituációt külső segítség nélkül képes megoldani.

A kínai cég tervei szerint elsőként az M-Byte nevű szabadidő-autót kezdik majd forgalmazni 2019-től, a szedán gyártása pedig 2021-ben indulhat.



Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/06/13/nem_pont_igy_kepzeltuk_a_tesla_gyilkosat/

Totalcar

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn