Rapidrandi a jövő Škodájával: ha így marad, ütős lesz - Párizs 2018: Škoda Vision RS

A VW-csoport csonka részvétele a párizsi autókiállításon nem volt meglepetés, tudtuk előre, hogy a VW márka nem hoz el semmit. Ez már önmagában is jelentős csapás lenne, de sokan mások (Mazda, Volvo, Opel, Mitsu, stb.) is kihagyták a bulit, ettől aztán kisebb lett az egész. Ennek lehetett az a végeredménye, hogy a korábban teljes pavilonnyi sereggel felvonuló WV-csoport márkái össze-vissza szétszóródtak. A Škoda az Audival volt egy csarnokban, a Seat viszont egy külön kis installációban, a szabadterületen leplezte le a Kodiaq testvérét, a Tarracót.

 

A Škoda így is irtózatos tömeget vonzott, okkal. A Vision RS valami olyannak az előfutára, ami az olcsó hatású Škodák végét vetíti előre. Az kedvező árú autónak szánt Rapid ugyanis nem jött be annyira, mint várták, és ebben a formájában biztosan nem marad meg a palettán. Az ok egyszerű: ez a típus már-már kompakt autó méretű, de a technika kisautós. Ez megfelel a Renault Thalia/Fiat Linea/Peugeot 301 vonulatnak, de a tágas, nagy csomagterű, túltenyésztett kiskocsi úgy tűnik, már nem a Škoda műfaja. Úgyhogy a Rapid Spaceback, vagyis a meredek hátú változat utódja valami dögösebb lesz: ezt vetíti előre a Vision RS, kissé feltupírozva a dolgokat.

A tanulmányautó nem mentes a túlzásoktól, de a lényeg látszik: a keskeny, de hosszú autó helyett egy jobb kiállású, szélesebb autóra számíthatunk – ha nem is ennyire durván, ahogy a hatalmas, karbonbetétes kerekeket sem kell majd keresni rajta. De ha még ezt a mázat le is fejtjük a kocsiról, akkor is egy jófajta, normál kompaktot kapunk. Remélhetőleg a technika is közelebb áll majd mondjuk a Golf-Octavia szinthez. Milyen kár, hogy a világító embléma sem marad meg valószínűleg, pedig mennyire menőn néz ki. A jövő Škodáján a lámpa még közelebb áll egy szűkre húzott háromszöghöz, a hűtőmaszk hozzá képest lejjebb kerül. Az életben sokkal feltűnőbb, mint a fotókon, hogy a hűtőrács felső részét ferdén hátrafelé lecsapták.

A belső tér is messze áll bármilyen aktuális Škodától, arról nem is beszélve, hogy négy egyedi sportülést pakoltak a belsejébe. A szinte mindenhol karbonnal és alcantarával borított belső térből azért azt is lelehet szűrni, hogy a belső formák újabb generációja merre indul el: ez egy fokkal modernebb, mint a Kodiaq és a Karoq belseje: a szerelvényfal lépcsőzetes egy kicsit, a légbefúvókat meg szintén háromszögesítették. A központi kijelző egy odatűzött tablet, viszont a középső légbefúvó beépítését nem akarták összeegyeztetni vele, ez elég mélyre került. Fura ez, mert az új kori Škoda eddig soha nem rendelte alá a formának a funkciót, még a Felicia Fun esetében sem. Aztán persze meglátjuk, mi lesz a realitás a Rapidnál.

A tanulmányautóba álmodott 1.5 TSI+villanymotoros hibridrendszer rendszerteljesítménye 241 lóerő (180 kW), bár momentán egy dolog a biztos: a Vision RS nagyon dinamikusan áll. A hibrid hajtásláncról azt állítják, hogy hálózatról is tölthető, 13 kWh az akku kapacitása, ami 70 km megtételéhez elég, és az autó 7,1 alatt van vele százon. Ahhoz ezek az adatok túl részletesek, hogy csak kamu legyen, nem lepődnék meg, ha valami ilyesmi lenne a VW-csoport következő plug-in hibrid hajtáslánca.

A Rapid Spacebacket már lekapták a Nürburgringen is, az még az álca alatt is nyilvánvaló, hogy a 2019-2020-ra várható szériamodell sokkal józanabb, mint a Vision RS tanulmány, ugyanakkor sokkal komolyabb, mint a mostani modell. Ha ez megvalósul, a Spaceback nemcsak akkora lesz, mint egy kompakt kocsi, hanem valódi konkurense lehet a Focusnak, Ceednek, Astrának, és halkan teszem hozzá, a Golfnak is.

Soha ekkora kerék, soha ennyi lóerő

A Kodiaq RS már nem meglepi, de mégis csak minden idők legerősebb dízel Škodája, megnéztem ezt is. Külsőleg valamivel agresszívebb, sportos a lökhárítója, és a krómhiány meg a 20-as kerekek miatt tényleg gonoszabb kiállású. Állítólag az RS logó is vadiúj a kocsin. A dízelmotor 240 lóerős, nyomatéka 500 Nm, és tudjuk róla, hogy Sabine Schmitz, a Nürburgringen 9:30 alá vitte a hatalmas, összkerekes batár köridejét. Jó nagy fékek is vannak hozzá egyébként. A belső térben a sok Alcantara, a steppelt sportülések és a virtuális műszerfal teszi RS-sé a kocsit. Az autónak egyetlen születési rendellenessége van: az égvilágon semmi hangja nincs, ezért egy Dynamic Sound Boost nevű rendszer adja majd a hangot, amikor a Kodiaq RS-sel elkezdik takarítani az autópályák belső sávját.



Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/10/03/parizs_2018_skoda_vision_rs/

Totalcar

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn