Már kétmilliárd felhasználója van a Whatsappnek

A Whatsapp 2017-ben 1,5 milliárd felhasználóval rendelkezett, a vállalat friss jelentéséből pedig kiderül, hogy az egyik legnépszerűbb chatelős alkalmazás ma már túllépte a 2 milliárd usert.

A méretei ellenére a Whatsapp továbbra is elképesztő ütemben képes növekedni és két év leforgása alatt 500 millió új felhasználót gyűjtöttek.

Az alkalmazás különlegessége, hogy kétoldalú titkosítást biztosít a felhasználóknak, így nagyobb biztonságban tudhatják üzeneteiket. Az ilyen technológiák egyre népszerűbbek, hiszen a Telegram is így volt képes rövid idő alatt jelentős platformmá válni, ráadásul már a Messenger, a Facebook saját chatelős alkalmazásában is tesztelik a funkciót.

illusztrációForrás: AFP/Anadolu Agency/Muhammed Selim Korkutata

A Whatsapp viszont saját bevallása szerint még maga sem tud belehallgatni a felhasználók telefonos beszélgetésébe vagy éppen belenézni az üzenetekbe és képekbe, amiket küldenek. Persze az ilyen állításokat nem szabad készpénznek venni, mivel már nem egy cégről derült ki utólag, hogy titokban leskelődtek.

Ráadásul több kormány is ellene van az ilyen szintű titkosításnak nemzetvédelmi okokból. Indiában például felszólították a Whatsapp-et, hogy a kormány számára biztosítsanak hozzáférést az állampolgárok üzeneteihez. A Whatsapp azonban ezt megtagadta arra hivatkozva, hogy ezzel a többi felhasználó biztonságát tennék kockára.



Forrás: https://www.origo.hu/gazdasag/20200213-elerte-a-2-milliard-felhasznalot-a-whatsapp.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn