Otthonában késelték halálra az afgán radikális tálibok „atyját”

 

Megölték az afganisztáni radikális iszlamista tálibok "atyjaként" ismert Maulana Számiul Hakk muszlim hitszónokot pénteken északnyugat-pakisztáni otthonában.

 

A hitszónok fia, Hamidul Hakk szerint két ismeretlen támadó késsel rontott rá apjára ravalpindi lakásán.

Az MTI szerint hozzátette: apja a nap folyamán egy olyan tüntetéshez akart csatlakozni, amelynek résztvevői sérelmezték Ászija Bibinek, az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nőnek a felmentését és szabadlábra helyezését, de egy úttorlasz miatt vissza kellett fordulnia otthonába, ahol támadói várták.

Egyelőre nem világos sem a támadók kiléte, sem indítékuk.

Számiul Hakk a pakisztáni Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) konzervatív vallási párt egyik szakadár, a tálibokkal szimpatizáló szárnyának a vezetője volt. Kétszer is beválasztották a pakisztáni törvényhozás felsőházába.

A hittudós alapította emellett a Madrasza-i-Hakkanija vallási iskolát is, amelyben az afgán szélsőségesek több tucat vetője, köztük a tálib mozgalom egyik alapítója, Omár molla is tanult az 1980-as években.

Az afgán tálibok atyja címet azzal "érdemelte ki", mert jelentős befolyással és tisztelettel bírt a kabuli kormány megdöntésén fáradozó lázadók vezetőinek és tagjainak sorában.



Forrás: https://alfahir.hu/2018/11/02/maulana_szamiul_hakk_afganisztan_terrorizmus_keseles

Alfahír

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn