NASA-tudós: A földönkívüliek már jártak itt

Silvano P. Colombano, a NASA egyik tudósa nem kevesebbet állít, minthogy a földönkívüliek jártak már a Földön, annak pedig, hogy nem vettük észre őket, egészen prózai oka van – számol be a Daily Mail. 

A tudós szerint jártak már földönkívüliek a Földön, csak apró termetük miatt nem vettük észre őket – fejtette ki a lapnak Silvano P. Colombano. A földönkívüliek termete csak az egyik indok, a tudós szerint azzal is számolnunk kell, hogy a földön kívüli élet – a mienktől eltérően – nem szénalapú. 

Colombano szerint a földönkívüliek jóval fejlettebbek nálunk, nyilván birtokukban van a csillagközi utazáshoz szükséges technológia, mindezek miatt újra kell gondolnunk azt az eszköztárat, amit eddig a földön kívüli élet kutatásához használtunk, vagyis mit és hogyan keresünk.

Forrás: Shutterstock

 E.T. akar egyáltalán találkozni velünk?

A már említett eltérő életfeltételeken túl azt is problémának találta, hogy a kutatásokban túlzottan az „emberi technológiához hasonló” jeleket próbálunk azonosítani egy másik bolygón, és mivel a földön kívüli élet egyáltalán nem ilyen, így nem csoda, ha nem találjuk meg.

Az is lehet, hogy a földönkívüliek emberi szemmel alig észrevehető, szuperintelligens lények – állítja a tudós. Mindez azt is jelenti, hogy gyökeresen meg kell változtatnunk a földönkívüliekkel kapcsolatos elképzeléseinket, és a velük kapcsolatos kutatásokat.



Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/20181205-megdobbento-kijelentest-tett-a-nasa-egyik-tudosa.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn