?>

Élő sejtekből építettek robotot amerikai kutatók - videó

Megépítették ez első, élő sejtekből álló robotot, úgynevezett xenobotot amerikai kutatók. A robot képes haladni egy célpont felé és meggyógyítani magát, ha sérülés érte.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmány szerint egy élő, programozható organizmusról van szó, egy teljesen új biológiai gépről.

A Vermonti Egyetem kutatói egy szuperszámítógépen futtattak le egy evolúciós algoritmust, hogy megtervezzék békabőr- és -szívsejtekből a robotot, amelyet azután a Tufts Egyetem tudósai hoztak létre afrikai békák embrióiból vett őssejtekkel. Apró csipeszeket és elektródákat használtak arra, hogy a sejtekből összeállítsák a számítógépes tervek alapján a robotokat.

Balra az élő robot (xenobot) számítógépes tervrajza, jobbra maga a xenobot. Zöld színűek a békabőrsejtek, piros színűek a szívsejtekForrás: Sam Kriegman, UVM

Arra jutottak, hogy a bőrsejtek sokkal passzívabb szerkezetet alkotnak, míg a szívizomsejtek összehúzódása előre irányuló mozgást tesz lehetővé, így a robot képes az önálló mozgásra.

Ezek a milliméter széles, újrakonfigurálható organizmusok képesek a mozgásra és arra, hogy felfedezzék vizes környezetüket - olvasható a tanulmányban.

Képesek körben mozogni, együttesen elmozdítani apró részecskéket egy központi helyre. "Ez egy lépés abba az irányba, hogy számítógép tervezte organizmusokat használjunk intelligens hatóanyag-szállításra" - mondta el Joshua Bongard, a Vermonti Egyetem kutatója.

Számos hasznos felhasználási módja lehet ezeknek az élő robotoknak, olyan feladatokat végezhetnek el, melyeket más gépek nem tudnak végrehajtani. Ilyen például a szennyező vegyületek vagy radioaktív szennyeződések felkutatása, az óceánokban lévő mikroműanyagok összegyűjtése vagy az artériákban felhalmozódó plakk eltávolítása - mondta el Michael Levin, a Tufts Egyetem tudósa.

Egy másik teszt során az élő robotokat megvágták és megfigyelték, mi történik velük. "Majdnem teljesen félbevágtuk a robotot, amely 'összevarrta' magát, és folytatta az útját" - mondta Bongard.



Forrás: https://www.origo.hu/tudomany/20200114-megepitettek-ez-elso-elo-sejtekbol-allo-robotot-amerikai-kutatok.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn